Egyre több jel utal az LTM érkezésére.

A Chapter 3 érkezése előtt már többször is felmerült, hogy az Epic Games egy olyan játékmódon dolgozik, melyben az építés nem sok szerepet fog kapni. Azóta meglehetősen elcsendesültek a pletykák, pedig több felhasználó is jelezte, hogy pont ez lenne az, ami miatt adna még egy esélyt a játéknak vagy épp kipróbálná először.

Van egy jó hírünk, a fejlesztők nem dobták a projektet!

HYPEX csütörtök este jelentkezett újabb információkkal. Az egyelőre csak “No Build” módra hallgató LTM-ben hiába ütünk szét dolgokat, nem fogunk semmilyen építési alapanyagot kapni. Ennek eredményeképp a játékosok gyakorlatilag nem tudnak semmi építeni, nem kell félniük az új felhasználóknak, hogy valaki 30 másodperc alatt felhúzza előttük fél Budapestet.

A félkész Tactical Run és a már megjelent Slide mechanikák szintén feldobhatnák ezt a játékmódot, a leakerek szerint sem véletlen, hogy most érkeztek meg ezek a Fortnite-ba. HYPEX szerint nagy eséllyel már ebben a szezonban debütálhat a mód, de legkésőbb a következőben. A fogadtatás meglehetősen pozitív volt, sokan állandó játékmódként is elfogadnák ezt, hiába a Fortnite fő mechanikája az építés.

Félmillió ember személyes adatait lopták el hackerek a Vöröskereszt rendszeréből

https://leet.hu/akcioeso/

blank

Jurassic Park Jegyzetfüzet A5 (NBA5JP01)4990Kosárba

Jurassic Park T-Rex Sörnyitó Kulcstartó (KEYJP01)3990Kosárba

Gyűrűk Ura Korsó (MUGTDLOTR01)9990Kosárba

Game of Thrones Stark Kulcstartó (5055453461408)1990Kosárba

Game Of Thrones Westeros Korsó (MUGSTGT09)6990Kosárba

Peaky Blinders Flaska (HFLKPB01)5990Kosárba

Harry Potter Üst Bögre (MUGCHP01)5990Kosárba

Jurassic Park Bögre Mr.DNA (MUGVJP01)4990Kosárba

Super Mario Piranha asztali lámpa14990Kosárba

Harry Potter Dobby Kulcstartó (KEYHP49)2990Kosárba

Jurassic Park logó hangulatvilágítás9990Kosárba

Game Of Thrones Targaryen Korsó (MUGSTGT04)6990Kosárba

Jurassic Park Vizes Palack Kulacs Fém (WTRBJP01)6990Kosárba

Jurassic Park - Utazó bögre4990Kosárba

4 490 Ft 3 990 Ft -11%

Jurassic Park hőváltós bögre 300ml

Jurassic Park hőváltós bögre 300ml3990Kosárba

Game Of Thrones Stark Sörnyitó Kulcstartó (BOTOGT01)3990Kosárba

Harry Potter Griffendél bögre2990Kosárba

Peaky Blinders Bögre (MUGVPB01)3990Kosárba

Marvel Latte Bögre (MUGLMV07)5990Kosárba

6 990 Ft 5 490 Ft -21%

Jurassic Park dombornyomott bögre

Jurassic Park dombornyomott bögre5490Kosárba

Kiemelt ajánlatok

Tovább a shopba

Yenkee YGC 100RD Sabotage Gamer Szék + Ajándék Yenkee Sabotage 7.1 Fejhallgató

67 990 Ft 59 990 Ft -12%

Kosárba

67 990 Ft 59 990 Ft -12%
blank

Yenkee YGC 100RD Sabotage   OLYAN FOTEL, AMILYENNEK LENNIE KELL A SABOTAGE gamer szék maximális kényelmet és kitűnő játékélményt biztosít.… tovább »

67 990 Ft 59 990 Ft -12%

Kosárba

Az akció ideje alatt minden YGC 100RD Gamer szék rendelés mellé ajándék Sabotage 7.1-es fejhallgatót adunk ajándékba. Maximális kényelem és variálható beállítás Ellenálló PU bőr és formázott hab párnázat Stabil fémkeret és ötkarú alapzat

Yenkee YGC 100YW Hornet Gamer Szék + Ajándék Hornet fejhallgatóval

67 990 Ft 59 990 Ft -12%

Kosárba

67 990 Ft 59 990 Ft -12%
blank

Yenkee YGC 100YW Hornet   OLYAN FOTEL, AMILYENNEK LENNIE KELL A SABOTAGE gamer szék maximális kényelmet és kitűnő játékélményt biztosít.… tovább »

67 990 Ft 59 990 Ft -12%

Kosárba

Minden YGC 100YL Gamer szék rendelés mellé, Yenkee Hornet fejhallgató adunk ajándékba. Maximális kényelem és variálható beállítás Ellenálló PU bőr és formázott hab párnázat Stabil fémkeret és ötkarú alapzat

Kacsolódó cikkek

×
blank