Az HBO Max valamivel drágább lesz, mint most az HBO Go, de annál jelentősen többet nyújt majd, és végre valahára megújul a TV-s és mobilos alkalmazás is.

Végre! – sóhajthatunk fel most sokan, ugyanis kiderült, hogy nem kell már olyan sokat várnunk az HBO Max magyar indulására. Korábban egy szlovák hírportál lebegtette meg, hogy a térségben február végén indulhat az HBO Gót leváltó szolgáltatás, de a vállalat ezeket az információkat a Media1 kérdésére cáfolta.

A portálnak azonban egyúttal azt is elárulták, hogy annyiban igaz a szivárogtatás, hogy nem kell sokat várniuk  a magyaroknak a Maxra. A tervek szerint ugyanis hazánkban 2022 első negyedévében rajtol el, ami a februárt kizárva így márciust vagy áprilist jelentheti.

Vagyis az HBO Max Magyarországon 3 hónapon belül elindul, ezzel párhuzamosan pedig megszűnik az HBO Go.

Hogy ez forintban mekkora változással jár majd az előfizetők számára, azt egyelőre nem tudni, de ha hasonló árakkal kalkulálhatunk mint Európa több részén, ahol már elérhető, akkor körülbelül 3200-3500 forintra lesz várható a havidíj. Igen, ez azt jelenti, hogy az HBO Gónál többe fog kerülni, de annál jelentősen többet is nyújt, hiszen nemcsak több és többféle tartalom érhető el belőle, de számos Warner film is a mozipremierrel egy időben, vagy nem sokkal azután bekerül a kínálatba, továbbá a 4K-s képminőség is garantált.

Idén viszont nem ez lesz az egyetlen új sorozat és film streaming szolgáltatás, ami elindul Magyarországon. A SkyShowtime és a Disney+ is 2022-re időzítette a magyar piac meghódítását, a kérdés csak az, hogy a Netflix tavalyi áremelését és az HBO Max megjelenését követően el fogja-e mindezt bírni egy átlagos magyar pénztárca?!

Az ALDI is megnyitja az első mesterséges intelligencia működtetésű pénztár nélküli boltját

 

https://leet.hu/akcioeso/

×