Brendan “PlayerUnknown” Greene, a PUBG: Battlegrounds eredeti alkotója egy új játékon dolgozik, amelynek játékosai egy egész bolygót bejárhatnak majd.

Talán kevesen tudják, hogy a PUBG-t már régóta Dél-Koreában fejlesztik, és az eredeti alkotó Brendan “PlayerUnknown” Greene már nem igazán dolgozik rajta. Koreában a Krafton a franchise tulajdonosa, akik kész brandet építenek most a PUBG köré. Greene közben persze már dolgozik új projektjén, amiről nemrég egy kis információt is közzé tett.

Elárulta: bolygó-méretű világot épít, ahol több ezer játékos is játszhat.

Illusztráció

 

„Ma egy proof-of-concept technológiai bemutatót szeretnék megosztani veletek tavaly év elejéről. Emiatt gondolkodom a bolygó méretű világok megalkotásáról, és arról, hogy mit tehetnek meg a játékosok az ilyen világokban. Ha szeretnél segíteni nekünk ezeknek a világoknak a kialakításában, jelentkezz!” – írta Playerunknown.

Greene tehát szeretne valamilyen hatalmas, nyílt világú játékon dolgozni. Új játékához pedig már veszi fel az embereket, hogy hatalmas terepet építsen a gamereknek. Greene egyébként tavaly hagyta ott a Kraftont, hogy elindítsa saját stúdióját PlayerUnknown Productions néven, amelyet szintén a Krafton finanszíroz. Jelenleg két projekt van tervben.

Az első a Project Prologue, egy single játék, melyben a játékosok folyamatosan bolyonghatnak a vadonban. A végső cél viszont a Project Artemis, egy bolygóméretű nyílt világ.

Greene megérti, milyen ijesztően hangozhat egy bolygó méretű játék, de ismeritek: szeret nagyban gondolkodni. A PUBG alapjaiban meghatározta a videojáték-világot, az egész ipart, a szokásokat, és számos játék sorsát. A BR műfaj hihetetlenül népszerű lett, ami a mai napig is tart. Lehetséges, hogy PlayerUnknown ismét olyan játékot alkot, mely hasonlóan nagy sikert ért el, mint kezdetekben a PUBG.

A PUBG: Battlegrounds közben teljesen free-to-play lett, amin fel is háborodtak.

Negatív értékeléssel bombázzák a PUBG-t – Nem örülnek a játékosok a F2P-nek

 

https://leet.hu/akcioeso/

×