A TOP 5-ben már csak egy MW/BOCW fegyver maradt.

A WZRanked weboldalát figyelgetve világos, hogy a játékosok az új pálya és szezon beköszöntése után másfél hónappal is még erőteljesen próbálgatják a friss fegyvereket, főleg a Mid-Season frissítést követően. Gyakorlatilag hetente egy új listát készíthetünk az éppen aktuális meta fegyverekről. Decemberben ezt már megtettük, ám azóta TOP 5-ön belül is cserélődtek a különböző AR-ek és SMG-k, volt ami teljesen eltűnt a süllyesztőbe, míg más a 20. helyről meg sem állt a dobogóig.

5. Cooper Carbine

Az ötödik helyen máris egy újoncot köszönhetünk, mely két héttel ezelőtt is ostromolta már a TOP 5 falait. Nem véletlenül, hiszen attachmentektől függően távoli összecsapásokra és közelharcra is használhatjuk, gyakorlatilag elhanyagolható visszarúgással. Ha nem kap komolyabb nerfet, akkor 2 hét múlva a dobogóra is felérhet.

4. Kar98k (MW)

Azt hiszem a Kar98k-t egyik FPS játékosnak sem kell bemutatnunk, igazi klasszikusról beszélhetünk. Annak ellenére, hogy bolt-action fegyver, még így is az egyik leggyorsabb mesterlövészpuska a játékban. Ezen tulajdonságát kihasználva állandó nyomást tudunk gyakorolni kiszemelt ellenfeleinkre, így megakadályozva akár a már lelőtt játékos felszedését. A legnagyobb hátrányának talán a meglehetősen komoly bullet dropot említhetjük meg, ám gyakorlás után már ez sem állhat az utunkba. Június után ismét visszatért a trónra október elején, másfél hónapig sikerült is tartania, majd egész a 3. helyig zuhant Verdansk végére. Caldera első napjaiban újabb előre kapott, ám a Vanguard újoncoknak köszönhetően ismét hátrébb került.

3. STG44

Ikonikus fegyver, szintén borítékolható volt, hogy a játékosok jelentős része használni fogja a meccsek sorrán. December elején belül a dobogó alsó fokára került, nem is véletlenül. Annak ellenére, hogy a tűzgyorsasága nem a legjobb, menedzselhető visszarúgása és nagyon kellemes sebzésértékei kiváló társunkká teszik Caldera szigetén. Karácsony előtti héten az első helyet is megjárta, de a mostani harmadik helyével is a Warzone Pacific legnépszerűbb AR-jének számít.

2. Bren

December közepén még sehol nem volt, most pedig már a virtuális dobogót második fokán díszeleg a Vanguard LMG-je. A felhasználók rájöttek, hogyan lehet igazán kihasználni az erejét, így rengeteg játékos kötelező választásként tekint a fegyverre. Az LMG fegyverek általában adott szituációkban lehetnek erőteljesek, a Bren azonban szinte minden körülmény között derekasan helytáll.

1. MP-40

Már a december közepi összefoglaló listán is lehetett látni, hogy egy kis barátkozás után komoly potenciál van az SMG class-ba tartozó fegyverben. Az MP-40 nagyon kellemes TTK (Time-to-Kill – Öléshez szükséges idő) értékkel rendelkezik, ám eközben megfelelő mobilitást ad, így az agresszív felhasználóknak sem okoz csalódást. A Mac-10 és az OTs 9 után ismét egy közösségkedvenc SMG érkezett a játékba, kérdés, hogy meddig bírja ki komolyabb nerf nélkül. A jelenlegi változások nem igazán ingatták meg a játékosokat.

A TOP 10 sorrendje január 17. 0:00-kor:

https://leet.hu/samsung/

×