Kratos és Atreus csodálatos kalandja PC-n is óriási sikert arat épp, ami azt jelenti, hogy a jövőben a Sony szinte biztosan portolni fogja a többi sikerjátékát is.

A God of War jött, látott és valami gigantikus győzelmet aratott PC-n is, ami azért egy több éves játék újra-kiadásához képest (még akkor is, ha egy új platformra jelent meg) egészen elképesztő eredmény. Már csak azért is az, mert a DICE most nagyon sok mindent megadna azért, hogy a Battlefield 2042-vel annyian játszanak, mint most a PC-s GoW-val.

Mondjuk nincs is ezen mit csodálkozni, hiszen Kratos eredetileg 2018-ban PS4-en debütált soft-rebootolt kalandja egyszerűen lehengerlőre sikerült az erősebbik platformon is. A Santa Monica csapata tulajdonképpen a közel tökéletes portolást példázta, amivel még egy nyomós okot adott a Sony-nak arra, hogy a korábban kizárólag PS-exkluzívokat más rendszerekre is megjelentesse.

Ezt pedig most már nemcsak a minőséggel, hanem számokkal is alá tudják támasztani, ugyanis a SteamDB mérései alapján a God of War jelenleg a Steam egyik legnépszerűbb friss megjelenésű játéka, amit egyre inkább kapkodnak. És ez csupán a valódi adatok egy része, hiszen a játék az Epic Games Store-ban is elérhető.

A PC-s GoW-ra nagyon sokan, és egyre többen kíváncsiak: a cikk írásának pillanatában 64.768 játékos kaszabolja benne a mitologikus lényeket.

Ennél csak egyetlen kapósabb új játék akad, méghozzá a Monster Hunter Rise, amely nem kevésbé lenyűgöző világában jelenleg több mint 130.000-en kalandoznak. Ha Kratos és Atreus így folytatják tovább, akkor hamarosan beelőzik a Rainbow 6: Siege-et, ha pedig átlépik a bűvös 80.000 játékost, amire elég reális esély van, akkor a hétvégén a Steam TOP10 legjátszottabb játékai közé is bekerülhet olyan címek mögé, mint a GTAV, az Apex Legends, az ingyenessé váló PUBG, a DOTA 2, vagy a CS:GO.

 

Játszd újra, Kratos! – Ilyen lett PC-n a God of War (Videó)

 

https://leet.hu/akcioeso/

×