A Facebookot hamarosan nemcsak feldarabolhatják, de Angliában 44 millió ember nevében még 897 milliárd forint kártérítésre is kötelezhetik – ha nem nyer Zuckerberg a bíróságon.

Mark Zuckerberg talán várhatott volna még néhány hónapot a Facebook anyavállalatának, a Facebook átnevezésével Metára, hiszen pont az lett volna ezzel a célja, hogy így-úgy lemossa a vállalat megannyi perrel és botránnyal ráragadt szégyenfoltokat.

A névváltást követően azonban szinte azonnal újabb kényes ügyekkel kell farkasszemet néznie, többek között például az egyik legnagyobbal, ami végén ha Zuckerberg közösségi óriása húzza a rövidebbet, akár még fel is darabolhatják a céget. Azonban a napokban egy másik per is a Meta/Facebook nyakába szakadt, ami nem kevésbé kisebb volumenű, hiszen közel 44 millió ember nevében járnak el benne, nagyon nem kevés pénzért.

A csoportos keresetet egy londoni bíróságon nyújtotta be a Facebook ellen már az Egyesült Királyság parlamentjében is többször felszólaló nemzetközi versenyjogi szakértő, Dr. Liza Lovdahl Gormsen, aki nagyon hasonló dolgokkal vádolja a médiaóriást, mint az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság. Vagyis, hogy a Facebook tisztességtelenül visszaélt a piaci hatalmával, kizsákmányolta a felhasználókat, akik adataiból aránytalanul nagy haszonra tett szert, miközben folyamatosan elnyomta a konkurenciáit.

A vádirat legsarkalatosabb pontja azonban a Facebook ún. pixel adatgyűjtési módszere, vagyis amikor a közösségi oldal akkor is adatokat gyűjt az emberekről, ha nem is tartózkodnak a portálon. Sőt, mint a Mozilla legújabb adatvédelmi akciójából is kiderült, még azokról is képesek így személyes információkat szerezni, akik nem regisztráltak a közösségi oldalra.

Dr. Lovdahl Gormsen a csoportos keresetben minden olyan brit felhasználó nevében perel, akik 2015 és 2019 között legalább egyszer bejelentkeztek a Facebookra. Ha a bíróság a közösségi óriás bűnösségéről dönt, akkor a Meta és Mark Zuckerberg 2,3 milliárd font, mintegy 897 milliárd forint kártérítést kell kifizessen 44 millió ember között.

via – TechCrunch

Téged is érint? – Komoly függőséget okozhat a Facebook

 

https://leet.hu/akcioeso/

×