A nyílt forráskódnak hála hamar lelepleződött a történet.

Az Intel 2021-ben többször elhintette már, hogy idén megjelentetik az első komolyabb videókártya szériájukat. Az „ARC” GPU-król meglehetősen kevés szó esett a 2022-es CES eseményen, pedig a közösség jelentős része ekkorra várta a nagy leleplezését a cég részéről. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a háttérben ne dolgoznának továbbra is gőzerővel a kék óriás mérnökei és fejlesztői.

Ezúttal a Linux Mesa drivereiben bukkant fel 20 ARC Alchemist szériás videókártya azonosítója!

A kártyák | Forrás: videocardz

Nem nagyon rejtegethette az Intel az újoncokat, hiszen a Mesa teljesen nyílt forráskódú, így bárki számára pillanatok alatt elérhető volt az információ. Mindegyik kártya az Arc Alchemist / DG2 szériába tartozik, ám attól azért nem kell félnünk, hogy hirtelen ennyi VGA-val jelentkezne az Intel.

Valószínűleg a fenti egységek között van belső tesztelésnél használt GPU, de a laptop és asztali variánsok is mind-mind külön PCI azonosítóval rendelkezik majd. Az Intel a napokban tüntette el a 2022 Q1 feliratot az ARC kártyák ismertetőjéből, így könnyen lehet, hogy nyárra csúszik a kék óriás termékeinek bemutatója tavasz helyett. Az biztos, hogy a piacnak mindenképpen jót fog tenni egy harmadik szereplő becsatlakozása, hosszú távon pedig a felhasználók is profitálhatnak majd az ár- és specifikációversenyből.

Nem kell aggódnunk a készletek miatt? – Így készül az Nvidia az RTX 3050 startjára

https://leet.hu/samsung/

×