Hiába az anonim kriptovaluta, saját magadtól bizony senki sem véd meg.

Ha a hülyeség fájna, akkor az a kiskunmajsai srác, aki hollandiából rendelgetett magának kábítószert már egészen biztosan fájdalmasan ordítana kínjában. Az informatikusként dolgozó fiatal kriptovalutával rendezte a rendeléseit, vagyis azt feltételezhetnénk, hogy odafigyelt az anonimitásra, a valóság azonban egészen komikus meglepetéseket tartogatott.

A Magyar Ügyészség közleménye szerint férfi 2020. vége és 2021. márciusa között több csomagnyi drogot rendelt magának egy illegálisan működő holland webshopról. Igen ám, csakhogy címzettnek a saját valódi nevét adta meg, szállítási címnek pedig a munkahelyét – legalábbis először.

A pakk meg is érkezett, ahogy kell, de mivel a postai dolgozók is ezen a világon élnek, kissé gyanús lett számukra a 10 kicsi dínót ábrázoló tabletta. A csomagot odébb is rakták, majd lefoglalták, ami azt jelenti, hogy végül sosem érhetett el a vevőhöz. A srác azonban felszívta magát, és elkezdett panaszkodni a weboldalon, ami aztán egy újabb kábítószer-csomagot adott fel neki. Az agilis postai alkalmazottaknak azonban valamiért ismét gyanús lett a furcsa port tartalmazó csomag, így ezt is lefoglalták.

Ezután olyan mérges lett hősünk, hogy panaszáradatok közepette jól bedühödve megint rendelt párat ugyanerről a webshopról, amiket aztán már a saját lakcímére kért. A csomagok természetesen egyetlen esetben sem érkeztek meg hozzá, ellenben a rendőrséggel.

A történet vége így hát az lett, hogy a Kiskunhalasi Járási Ügyészség kábítószer birtoklásának bűntette miatt vádat emelt a kiskunmajsai informatikus ellen, akit jelentős mennyiségű kábítószer birtoklásának bűntettével vádolnak. Az ügyész végrehajtandó fegyház, valamint közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta vele szemben azzal, hogy a lefoglalt drogokat el kell kobozni.

Több férfit letartóztattak, amiért nőket árultak egy általuk készített alkalmazásban

 

https://leet.hu/akcioeso/

×