Hamarosan már klingon nyelven is megcsinálhatjuk a céges prezentációt, vagy az iskolai bemutatót.

A Microsoft Office alternatívájaként létrejött OpenOffice fejlesztői közül néhány rebellis még 2010-ben vált ki, hogy egy még annál is szabadabb, de nem kevésbé rosszabb irodai szoftvercsomagot készítsenek. Ebből az ambícióból született meg végül a LibreOffice, ami tulajdonképpen az egyik legnépszerűbb és legteljesebb irodai alkalmazáskészlet, amit a mai napig aktívan támogatnak és frissítenek.

Egy februárban érkező nyelvi frissítés pedig kifejezetten a várományos kategóriába lesz sorolható, ugyanis a The Open Document Foundation elhivatott Star Trek kockáinak és a Red Hat-nek köszönhetően bekerül a LibreOffice szövegszerkesztőjébe a klingon nyelv is.

Bizony, a klingon nyelv valóban létezik, és nagyjából egy maroknyian talán még beszélik is, amit nem mellesleg Marc Orkrand nyelvész talált ki célzottan a Star Trek-sorozat számára. A klingon nyelv megközelítőleg 4200 szóból állhat, és ha hiszed, ha nem, nyelvi kurzusokat is szoktak belőle tartani.

Azt viszont még nem tudni, hogy a klingon szótár mellett egyedi betűkészletet is kap-e, az viszont már biztos, hogy a Béta-kvadráns nem marad többé irodai programok nélkül! A klingon mellett még bekerül az interszláv is, ami ugyancsak egy kitalált nyelv, viszont ez hivatott áthidalni a szláv nyelvterület országonkénti különbözőségeit.

Mostantól Firefoxot használj, ha tudni akarod hol és miket gyűjt rólad a Facebook

 

https://leet.hu/akcioeso/

×