A fejlesztők nem akarnak a Cyberpunk és a Battlefield sorsára jutni, ezért inkább nagyon sok hónap extra időt töltenének a STALKER 2 kalapálásával.

Nagyon úgy tűnik, hogy minden igaz volt, amit az ukrán szivárogtató állított a STALKER folytatásának késéséről, abban tévedett csupán, hogy a GSC Game World csapata (az információ kikerülése miatt) már nem várta meg a soron következő Xboxos eseményt, ahol egy kis játékmenetet terveznek bemutatni.

Az ukrán stúdió ugyanis a mai napon hivatalosan is bejelentette, hogy fejlesztési nehézségek miatt elhalasztják a STALKER 2 április elejére tervezett megjelenését. Az indoklásban azt írják, hogy mivel ez a csapat történetének legnagyobb vállalása, nem akarják félvállról venni, ezért a lehető legtöbb időt szeretnék megadni maguknak, hogy olyan játékot készíthessenek, amit megálmodtak – és amit a rajongók érdemelnek, amire várnak.

Ez azt jelenti, hogy a posztapokaliptikus lövölde nem kevesebb, mint 7 hónappal később, 2022. december 8-án kerül a boltok polcaira.

… Illetve a Game Pass kínálatába, mivel a STALKER 2 a Microsoft játékszolgáltatásában is elérhető lesz a megjelenés napjától. Hogy ha pedig olyan szerződést kötöttek Phil Spencerrel (és valószínűleg olyat írtak alá), akkor a PlayStation konzolokra való megjelenésre még ennél is többet kell majd várni, vélhetőleg 2023 közepéig, legalábbis akkor, ha időközben nem tolnak még egyet rajta.

A KOTOR remakeben alapjaiban lesz más a harcrendszer, mint a klasszikusban

 

https://leet.hu/akcioeso/

×