A férfi majdnem 10 éven keresztül figyelte meg az áldozatait, akik között a saját közeli ismerősei mellett egy 11 éves kislány is volt.

A napokban elítéltek egy angliai programozót, amiért éveken keresztül több figyelt meg embereket azok tudta nélkül úgy, hogy feltörte azok számítógépét és webkameráját – számolt be róla a BBC. Az áldozatok között a hatóságok szerint egy 11 éves kislány is volt, akit szintén éveken keresztül figyelt meg és manipulált.

A Robert Davies nevű most 32 éves férfi 2010 és 2019 között legalább 25 ember után kémkedett, akikről a webkamerájukon keresztül készített videókat és fotókat. Az áldozatok a felvételeken többnyire meztelenek voltak, melyeket a férfi a saját szexuális kielégülése céljából készített, de több embert is megzsarolt ezekkel a tartalmakkal.

Az egyik áldozat egy akkor még csak 11 éves kisiskolás kislány volt, akivel a számítógépének feltörése után egy hamis személyiség álcája mögé bújva felvette a kapcsolatot. A lányt a férfi 2 éven keresztül figyelte meg és fenyegette, a tudta nélkül kapcsolgatta ki-be a kameráját, készített róla gyermekpornográf anyagokat.

Mivel a férfi a bíróságon beismerte tettét, hiába a 25 ember ellen 10 éven keresztül folyamatosan elkövetett bűncselekmény, melyben egy gyermek is súlyosan érintett: a bíróság 2 év 2 hónap letöltendő börtönre ítélte őt.

Az ilyen és ehhez hasonló esetek miatt is nagyon fontos a számítógépünk, telefonunk védelme. Érdemes minél sűrűbben vírusellenőrzést végezni, illetve megfelelő jelszavakat használni a különböző profiljainkhoz – ehhez nagy segítséget nyújthatnak a jelszógenerátorok és a jelszókezelő programok. Emellett a kiskorú gyermekek online biztonságára is fokozottan oda KELL figyelni, amit a szülői felügyeleti funkciókkal/alkalmazásokkal tehetünk meg.

Több férfit letartóztattak, amiért nőket árultak egy általuk készített alkalmazásban

https://leet.hu/akcioeso/

×