A legfrissebb driver leírásában jelentették be az újdonságot.

Az Nvidia gyakorlatilag teljes mértékben ignorálja a jelenlegi, botrányos piachelyzetet és sorba adja ki az új videókártyáit. A CES keretein belül megtudhattuk, hogy úton van már az RTX 3050 és az RTX 3090 Ti is, ám arra senki sem számított, hogy kedd délután csak úgy bemutatnak még egy kártyát.

Ráncfelvarrást kapott az RTX 3080!

Ennyivel elintézték a bejelentést

Nem kell semmilyen extra prezentációra vagy hasonlóra gondolnunk, az óriáscég a legújabb driverük changelogjában pár mondattal elintézte a nagy leleplezést. Az előző szériában talán megkapta volna a SUPER jelölést a kártya, de ezúttal csak simán az előző példányok helyére érkeznek majd. Pár dolog változott:

  • A korábbi 10 GB VRAM helyett ezentúl 12 GB-nyi áll majd a játékosok rendelkezésére
  • A 320-bites memóriabusz helyett már 384-biten operál az újdonság
  • 8704 CUDA mag helyett 8960 foglal helyet az egységen
  • A gyári TDP értéken is emeltek kicsit a fejlesztők, 320 watt helyett 350 wattot kér enni majd a kártya teljes kihasználtság alatt

Az első időszakban óvatosan kell majd vadászgatni az új példányokat a boltokban és webshopokban, ilyenkor szokott lenni némi keveredés is az elírt (vagy régről megtartott) specifikációknak hála.

https://leet.hu/samsung/

×