Végéhez érkezett a WePlay Academy League harmadik felvonásának csoportköre, izgalmas hajrákra számíthatunk mindkét csoportban.

Az utolsó fordulót rendezik kedden és szerdán a WePlay Academy League harmadik szezonjának online csoportkörében, ráadásul igencsak parádés meccsekkel érkeznek a záró napok. Fontos tudni, hogy nincs kieső, a csoportok első helyezettje egyből a LAN döntőbe jut, a maradék 4 csapat pedig online rájátszásba kerül. A tornát élőben, magyar kommentárral is követhetitek a Leetesport csatornáján, lássuk, miért is éri meg velünk tartani a következő napokban:

A csoport – Na’Vi vs. NiP, fnatic vs. BIG

A csoportot egyelőre a BIG fiataljai vezetik 15 ponttal, de vár még rájuk két map a fnatic Rising ellen. A svédek még bőven előrébb léphetnek a tabellán, a BIG Academy pedig meg is nyerheti az A csoportot, sorsa a saját kezében van. A biztos csoportelsőséghez mindkét meccset meg kellene nyerniük, ugyanis az egymás elleni eredményekben egyetlen körrel, de a Na’Vi Junior jobban áll. Vagyis, ha BIG csak egy mapot nyer a fnatic ellen, az ukrán tinik viszont 2:0-ra verik a NIP-et, megszerezhetik a csoport első helyét.

B csoport – MOUZ vs. Virtus.pro, Spirit vs. Eternal Fire

A forgatókönyv itt is hasonló, hiszen az élen álló MOUZ csupán egy mapot bukott eddig. Náluk viszont a körarány is nekik kedvez a Spirit ellen, ők is egyetlen nyert körrel állnak jobban. Így a MOUZ-nak mindkét mapot el kellene buknia a VP.Prodigy ellen, hogy veszélybe legyen a csoportelsőség. Matematikai esélyes tehát még van a Spiritnek az előzésre, ehhez az Eternal Fire csapatán keresztül vezet az út.

Ahogy a képen is látszik, az már korábban eldőlt, hogy az Astralis és a FURIA akadémiai csapatai a tabellák végén zárnak majd. Gond persze egy szál se, a továbbjutás mindenkinek garantált a 10 fős a mezőnyben. Az online rájátszásban még két hely lesz kiadó a csoportgyőztesek mellé, az offline LAN döntőre. Ott persze már a tét is emelkedik, a győztes végül 13 millió forintos fődíjjal távozhat. Nem is rossz, egy utánpótlástornától!

Csatlakozzatok be az élő, magyar nyelvű közvetítésbe mindennap, a Leetesport csatornáján!

×