A korábban kiskereskedők által bemondott 8 milliónál jelentősen több újgenerációs Xbox fogyott, majdnem annyi, mint PlayStation 5.

Mivel a Microsoft egy ideje már nem osztja meg velünk az Xbox konzoljainak eladási adatait, csak a kereskedők által megsaccolt számokból következtethetjük ki, hogy mennyire lehetnek kapósak. Ezek alapján pedig már hónapok óta azt hallani, hogy az Xbox Series konzolok jelentős elmaradásban vannak a PlayStation 5-höz képest, ami vele ellentétben eladási rekordokat döntöget.

Nos, nagyon úgy tűnik, hogy ez nem teljesen van így, ugyanis Phil Spencer hosszú idő óta először nyilatkozott a szokásosnál konkrétabbat az újgenerációs játékgépek boltokban való eredményességéről. Az Xbox első embere a The New York Times podcastjében vendégeskedett, amikor elmondta,

hogy az Xbox Series S és a Series X a vállalat történetének legjobban fogyó konzolcsaládja (generációja), ami ugyanannyi idő alatt jelentősen jobban fogyott, mint az Xbox Classic, az Xbox 360 és az Xbox One.

Ez nagyjából egybe is vág Daniel Ahmad piaci elemző jelenésével, aki szerint eddig körülbelül 12 millió darabnál is több Series konzol talált gazdára. Ez pedig azt jelenti, hogy nem sokkal népszerűbb a PlayStation 5, amiből a legutóbbi (október-novemberi) hivatalos jelentések szerint 13,4 millió fogyott.

Ezt a remek eredményt pedig sejtéseim szerint a Series S-nek köszönheti a vállalat, ami olcsóbb és szerényebb képességű az XSX és PS5 masináknál, de velük ellentétben az év minden napján megtalálható volt a boltokban. Emellett a Game Pass-t is ki kell emelni, ami szintén olcsón enged hozzáférni több száz játékhoz, köztük is a Microsoft saját gyártású címeihez, melyekből több jelent meg, mint „system seller” PS-exkluzív. Ezzel pedig nemcsak családoknak volt egy remek alternatíva, hanem azoknak is, akik számára az Xbox csupán egy másodlagos játékgép a PC, esetleg a PS mellett.

A teljes Horizon: Forbidden West kiszivároghatott, és hamarosan felkerülhet a netre

 

https://leet.hu/akcioeso/

×