A Morari Medical már évek óta dolgozik egy olyan eszközön, ami segítséget nyújthat a korai magömléssel küzdő férfiaknak.

Az idei CES nemcsak a csiricsáré gamer cuccokról, a színváltós autóról, a monitorokról, tévékről, bluetooth-töltős távirányítókról szólt, hanem egy csomó olyan kütyüről is, melyek nem feltétlenül kerültek az emberek közvetlen orra elé, de legalábbis csak kevesen írtak róla hírt.

Sok más mellett ilyen volt a korábbi eseményeken már látott Morari Medical találmánya, a Mor, ami egy olyan felpattintható okoskütyü, amely meggátolja a korai magömlést. Ezen persze el lehet ám kuncogni, de ahogyan a vállalat vezetője, Jeff Bennett is rávilágított, a sajnálatos szexuális diszfunkció a férfiak mintegy 30 százalékát érintő probléma.

A Mor lényegében egy kisebb tapasz, amit a herezacskó és a végbélnyílás közé kell illeszteni. Erre azért van szükség, hogy a beépített vezeték nélküli transzdermális elektromos neuromodulációs egység apró impulzusokkal képes legyen megszakítani az ejakulációra késztető agyi jeleket. Mivel a kütyü bluetooth-val is fel van szerelve, ez a fajta stimulálás állítólag egy mobilos alkalmazáson keresztül – egyéni igények szerint – állítható erősségű is lesz.

A CES-en egyelőre csak a Mor egy prototípusát mutatták be, de már most azt ígérik, hogy teljesen megváltoztatja az érintett párok (és/vagy egyedülálló férfiak) szexuális életét. Árat nem mondtak, de elméletileg 2023-ban fog kereskedelmi forgalomba kerülni a csodatapasz.

 

via – Metro, Ladbible | Borító: Daily Mail

Pár ezer forintból olyan VR kesztyűt csinált egy srác, amivel megfoghatóak a virtuális cuccok

 

https://leet.hu/akcioeso/

×