Tech/Tudomány

Több férfit letartóztattak, amiért nőket árultak egy általuk készített alkalmazásban

Több férfit is letartóztatott az indiai hatóság, amiért olyan alkalmazásokat fejlesztettek, melyen keresztül muszlim nőket árultak pénzért. Az alapvető emberi jogokkal szembemenő, nőket tárgyiasító és gyűlöketkeltő programokat a Githubra töltötték fel, és az egyik legnagyobb közösségi portálon keresztül, a Twitteren terjesztették – írta meg a Hindustan Times és a BBC

A Sulli Deals-re keresztelt alkalmazás eredetileg 2021. júliusában bukkant fel, ami azért került ismételten a hatóságok látókörébe, mert a napokban egy másik hasonló program is megjelent, a Bulli Bai, ahová 100 nő képét töltötték fel. Az alkalmazásokban a nőket úgy kínálták megvételre, mint a tárgyakat, még speciális akciókat is tartottak.

A hatóságok szerint azonban ténylegesen egyetlen személyt sem adtak el, ami csupán annak köszönhető, hogy a férfiak elsődleges célja a nők emberi mivoltukban való meggyalázása és a gyűlöletkeltés volt. A képeket valójában az internetről és közösségi felületekről lopkodták le, köztük számos indiai és/vagy muszlim hírességgel, bollywoodi színésznővel és újságíróval, de mellettük számos civil képét is felhasználták az emberi jogok megsértéséhez.

A Sulli Deals esetében a 25 éves Aumkareshwar Thakurt tartóztatták le, aki elfogása után teljes beismerő vallomást tett, míg a Bulli Bai fejlesztéséért négy diákot állítottak elő – köztük egy 21 éves programozóval. A nyomozás azonban nem ért még véget, ugyanis több nőgyűlölő csoport is érintett lehet a dologban, akik a gyanú szerint segítettek a nők kiszemelésében és a képeik kigyűjtésében.

Az Amnesty International 2018-as jelentése szerint Indiában a nők különösen kitettek a zaklatásnak és az erőszaknak, és minél szókimondóbb egy nő, annál valószínűbb, hogy célponttá válik – ennek mértéke a vallási kisebbségekhez és a hátrányos helyzetű kasztokhoz tartozó nők esetében az utóbbi időszakban nőtt.

A borítóképen az egyik letartóztatott diákot viszik a rendőrségre.

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Máris gondolattal irányítja a kurzort az első ember, aki agyi chipet kapott

Gábor János 2024.02.21. - Alig néhány hete kapta meg és máris sikeresen mozgat egérkurzort a…

42 perc telt el azóta...

Így húzd be az ingyenes MW3 & Warzone Monster Energy Skint

2023.02.21. - Annak ellenére, hogy sokak szerint a Warzone is már kezd egy kicsit átmenni…

2 óra telt el azóta...

Mandalóri játékot kaphatunk a Star Wars Jedi készítőitől

Gábor János 2024.02.21. - A Respawn titokzatos új Star Wars játéka állítólag egy Mandalorian FPS…

2 óra telt el azóta...

Őrült jó új játékokat kapnak a Game Pass-előfizetők a következő hetekben

Bódi Dániel 2024.02.20. - Hiába nincs érdemi kihívója a Game Pass játékszolgáltatásnak, a Microsoft egyáltalán…

14 óra telt el azóta...

Miért jelenik meg egyre több sz@r állapotú AAA-s játék?

Ű Bódi Dániel 2024.02.20. - A Batman Arkham-széria után legalább akkora rajongás és tisztelet alakult…

15 óra telt el azóta...

A MOUZ simán lejutott a CS2 Majorre, biztosan érkeznek a torzsi matricák

2024.02.20. -  A Valve 2023 márciusában jelentette be, hogy érkezik a soron következő Counter-Strike. A…

16 óra telt el azóta...