Egy, maximum két hónap múlva már a kezünkben tarthatjuk az Apple legújabb iPhone-ját, amivel a középkategóriás Androidoknak mutatna fityiszt.

Akik az Apple készülékeit csak fölösleges pénzkidobásnak, túlárazott vackoknak tartja azok most örülhetnek, ugyanis hamarosan megjelenhet az almás vállalat újabb jóárasított telefonja, az alsó-közép árkategóriát megcélzó iPhone SE 3.

A széria korábban már bizonyította létjogosultságát a piacon, hiszen mind az első, mind pedig a második SE kiadást elkapkodták, a harmadik eljövetelről pedig már legalább egy éve pletykálgatnak. Ez pedig nemcsak a siker miatt nem lehet meglepő, hanem azért sem, mert maga a vállalat vezetője, Tim Cook hintette el, hogy átgondolják az SE-sorozat jövőjét, ami a megszokottnál sűrűbben frissülhet majd.

A legújabb felfrissítést pedig a Bloomberg általában jól értesült újságírója, Mark Gurman nem is várja már olyan sokára, szerinte ugyanis az Apple egy közeljövőben megrendezésre kerülő online eseményen mutatja be néhány héten belül. Rajta kívül pedig több másik forrás is hasonlókat állít, melyek szinte egybehangzóan azt mondják, hogy

az új iPhone SE 2022. márciusában, de legkésőbb áprilisban jelenhet meg. 

Gurman továbbá azt is tudni véli, hogy az harmadik SE már támogatni fogja az 5G-t, de a kinézetet nem fogják átgondolni, vagyis a Touch ID és a Home-gomb is marad még. A szakember szerint ugyanezen az eseményen több más, de kisebb volumenű dolgot is bemutatnak, bejelentenek, de ezeket külön nem tért ki. Emellett kitért még az Apple egy másik eseményére is, ami nagy eséllyel a júniusi WWDC lehet, ahol az iOS 16-ot, a watchOS 9-et, a macOS 13-at és a tvOS 16-ot fogják a nagyközönségnek megmutatni.

Mindezek valóságtartama persze csak a hivatalos leleplezéssel talál megerősítésre, vagy cáfolatra, addig viszont érdemes fenntartással kezelni.

15 éve mutatták be első iPhone-t, ami örökre megváltoztatta a telefonokat

https://leet.hu/akcioeso/

×