A hölgy elmondása szerint több órán keresztül nem kapott semmilyen értesítést arról, hogy az Apple egyik kütyüjével követi valaki.

Rendkívül ijesztő történetet osztott meg a közösségi felületein a Sports Illustrated egyik fiatal bikinimodellje, Brooks Nader, aki egyik este hazafelé tartva vette észre, hogy valaki már órákon keresztül követi őt.

Az egészről úgy szerzett tudomást a modell, hogy kapott egy értesítést az iPhone-jára, ami arra figyelmeztette őt, hogy valaki egy nyomkövetőt, pontosabban az Apple új kütyüjét, egy AirTaget rakott rá. Az alapvetően tárgyak megjelölésére szolgáló eszközt végül a kabátjában találta meg, de ekkor már elmondása szerint órák óta követhették, amíg hazafelé tartott.

Brooks Nade

A dolog azért is különös, mert Nader szerint az egész este nem kapott semmilyen értesítést, pedig több helyen is megfordultak a barátaival, ahol berakhatták a ruhájába az AirTaget. Sőt, azt is sejti, hogy hol jelölhették meg, amíg ő a mosdóban volt, ami azt jelenti, hogy 5 órán keresztül nem kapott figyelmeztetést a megjelölésről.

A nő arra figyelmeztetett mindenkit, hogy néhányan könnyen visszaélhetnek ezzel az eszközzel, ezért érdemes mindig, minden körülmények között körültekintőnek lenni, hiszen ha nem veszi észre „időben”, akkor hazáig is követhették volna, ami könnyen tragédiába fordulhat.

Az Apple a kütyüt elméletileg úgy tervezte, hogy ilyesfajta esetek ne fordulhassanak elő, ezért küld mindenkinek a mobiljára értesítést egy esetleges megjelölésről, ha pedig sokáig nem találja meg valaki, akkor egy hangot is kiad az elrejtett eszköz. A fenti eset azonban arra is rávilágít, hogy akadnak még alapvető problémák a módszerrel, főleg, ha az Androidos felhasználókról van szó, akik bármiféle értesítést is csak akkor kapnak, ha letöltenek hozzá egy külön alkalmazást.

via – Ladbible

Autólopás 2077: Tolvajok AirTag-eket használnak drága kocsik elkötéséhez

https://leet.hu/akcioeso/

×