Jó hír azoknak, akik szeretnek hónapokat elszöszölni egy játékkal, a Dying Light második részét ugyanis legalább annyi idő lesz kimaxolni, mint a The Witcher 3-mat.

Ugyan már a 2018-as (meglepően jól sikerült) Dying Light első felvonása sem nevezhető egy rövid sétagaloppnak, nagyon úgy tűnik, hogy a hányattatott fejlesztést túlélt második etap játékideje nemcsak az elődjére, de még a The Witcher 3-ra is köröket verhet majd.

A fejlesztők legalábbis a Skyrimmal és az Oblivionnal vetekedő mennyiségű tartalmat készülnek ránk zúdítani, vagyis akik egy ültő helyükben szeretnék végigvinni a zombis parkouros mókát, azok jó lőre készíthetik a bilit. A lengyel csapat szerint a Dying Light 2 kimaxolásához

nem kevesebb mint 500 órára van szükség, ami közel annyi idő, mint Varsóból Madridba gyalogolni.

Mivel ebbe minden játékba pakolt gyűjtögetni és felfedezni valót, mellékküldetést stb. beleszámoltak, a fő történetszál végére természetesen nem ennyi játékórán át vezet az út. Bár azon a téren is érdemes lesz felkötni a pelust, állítólag ugyanis körülbelül (játékostól függően) 70-80 órát is elidőzhetünk a sztorival.

Érdemes azonban azt is megjegyezni, hogy ez még nem jelenti egyenesen azt, hogy jó játék is lesz, csupán annyit vetít előre, hogy a kontent mennyiségére bizonyosan nem lesz panasz. Ezek a filler tartalmak pedig lehetnek akár teljesen fölösleges elemek is, melyektől csak kaotikus, elnyújtott és fárasztó is lehet egy játék – gondoljunk csak egy-két Ubisoft címre, melyekkel szintén nem a tartalmi mennyiség a legnagyobb probléma. Február 4-én meglátjuk.

Végre! – Ekkor tér vissza a The Boys a harmadik évaddal

 

https://leet.hu/akcioeso/

×