Már csak néhányat kell aludnunk, és a fiúk visszatérnek egy harmadik évados mészárlásra.

Az a baj a remek sorozatokkal, hogy két évad között bizony egy csomó idő telhet el, ami akkor lehet különösen frusztráló, ha az éppen aktuális évad óriási cliffhangerrel ért véget.

A The Boys pedig pontosan egy ilyen sorozat, aminek a folytatására több mint egy éve várunk. Az Amazon szerencsénkre nem feledkezett meg a szuperhős szatíráról, és a koronavírus-járvány közepette is bőszen dolgozott a történet továbbszövésén. A vállalat pedig úgy tűnik, hogy nagyjából elkészült a munkával és bejelentették,

hogy a Fiúk 2022. június 3-án térnek vissza a harmadik évaddal az Amazon Prime-on.

Az új etap pedig kifejezetten várós, hiszen egy csomó új „hős” is érkezik, köztük is az élen Soldier Boy-al, akit a Supernatural sztárja, Dean Winchester… akarom mondani Jensen Ackles alakít majd. Az Amerika kapitány paródiájának szánt figura mellett pedig megkapjuk még a képregények egyik legdurvább, és a képernyőkön egészen biztosan a legmegbotránkoztatóbbnak ígérkező sztorit is, amiben konkrétan egy gigászi szuperhumán orgiát fogunk látni.

 

Ez kellett? – Idén indul az Amazon Fallout sorozatának forgatása

 

https://leet.hu/akcioeso/

×