A Fallout sorozat első részét ráadásul Jonathan Nolan rendezi.

Valamiért az utóbbi években olyan nagyot ment a gaming ipar, hogy a filmkészítők is egyre több adaptációt készítenek. The Witcher, League of Legends, Halo, Uncharted és még sorolhatnánk. Úgy tűnik, hogy a szórásból a Bethesda Fallout sorozata sem marad ki, készül ugyanis a sorozat,

melyet idén kezdenek forgatni.

A Bethesda poszt-apokaliptikus játékán alapuló sorozatának első részét ráadásul a Kilter Films készíti, akiknek például a sikeres Westworld című sorozatot is köszönhetjük. A forgatás a tervek szerint idén indul, Jonathan Nolan rendezi a sorozat premier-epizódját. Az Amazon Studios azt is felfedte, hogy a Geneva Robertson-Dworet (Captain Marvel) és Graham Wagner (Silicon Valley) lesz a showrunners.

„A Fallout minden idők egyik legnagyobb játéksorozata. Ennek az őrülten fantáziadús történetnek minden egyes fejezetét számtalan óráig csodáltuk a családdal és a barátainkkal. Szóval hihetetlenül izgatottak vagyunk, hogy Todd Howarddal és a Bethesda többi zseniális alkotójával partnerek lehetünk, hogy ezt a hatalmas univerzumot életre keltsük” – mondta Nolan.

A Fallout (mármint a játék) egy 2077-es nukleáris háború által okozott pusztaságban játszódik. Egyelőre nincsenek részletek a cselekményről vagy arról, hogy kik szerepelhetnek a sorozatban.

Ezt láttad már?

Akciófigyelő | Hiánypótló galaktikus civilizációépítős stratégiát ad ingyen az Epic

 

https://leet.hu/akcioeso/

×