Azt kezdték el pletykálgatni, hogy a Valve és a Sony bankot készülget robbantani egy PS5-ös Alyx megjelenéssel.

A Sony minden kétséget kizáróan remek lóra tett azzal, hogy egy olyan piaci rés próbál meg betömködni, ami eddig talán nem is nagyon létezett. Ezalatt értem a konzolos virtuális valóságot, amire bizonyítottan van igény, hiszen a PlayStation 4 mellé tervezett PS VR után is több mint 10 millióan kapkodtak.

A napokban pedig hivatalosan is bejelentették a minden téren következő generációs fejesüket, amit kifejezetten a PS5 igényeihez szabtak. A CES-en megejtett bejelentés margóján azonban az egyik első PS VR 2-s játékot is leleplezték, de nagyon úgy tűnik, hogy nem a Horizon VR: Call of the Mountain lesz a konzolos fejes legnagyobb húzócíme.

Az egyik legszavahihetőbbnek számító szivárogtató, Shapeshal Nick egészen határozottan kijelentette, hogy bizony tudomása van egy gigászi együttműködésről. A Sony és a Valve ugyanis szövetséget kötött, méghozzá az utóbbi évek, de talán a VR-platform legnagyobb játékának PS VR 2-s megjelenésével kapcsolatban, ami azt jelenti,

hogy PlayStation 5-re is megjelenhet a Half Life: Alyx.

Nick ugyan semmi konkrétumot nem mondott a dologról, csupán annyit árul el, hogy a két vállalat kezet rázott, és úgy tudja, hogy az Alyx meg fog jelenni PS5-re – pontosabban annak VR fejesére. Hogy pontosan mikor, arról ő sem tud semmit.

Mindenesetre a pletyka egyáltalán nem légből kapott, hiszen elég csak a Steamre megjelenő korábban PlayStation-exkluzív játékokra gondolnunk. Vagyis a két fél meglehetősen jó viszonyt ápol egymással, a Sonynak pedig az Alyxel tulajdonképpen az Isten lábát fogná meg, amire a Valve már csak azért is igent mondana, mert félő, hogy az elutasítás hatására a Sony kiemeltebb figyelmet szentelne az Epic Games-nek. Na meg persze a plusz bevétel sem árt.

Ha pedig a játék megjelenik a PS VR 2-re, akkor bizony már most garantálni lehet a hosszútávú sikerét, úgy pedig pláne, hogy Xboxon jelenleg még a virtuális valóságra sincsen semmilyen lehetőség (de már arról is suttognak). A hivatalos bejelentésig viszont érdemes ezeket feltett kézzel fogadni.

A macskáknak még jobban tetszik Elon Musk műholdas internete, mint neked

 

https://leet.hu/akcioeso/

×