Sajnos nem csak egy megjelenés utáni csalódás tudja lelombozni az „agyonhypeolt” játékosokat, hanem az is, ha egyszer csak törlik a címet, amire évek óta ácsingózva vár.

Vajon melyik a jobb: ha a kiadó hosszas morfondírozás után a hype ellenére elkaszálja az ígéretes projektet, vagy inkább hagyni, hogy megjelenjen és csalódást okozzon?

Nem egyszerű feladat, de sokakkal ellentétben vannak olyan elsőre kegyetlennek tűnő döntéshozók, akik egyes készülő címeket meózva képesek meghozni ezt a nehéz döntést, és ha kell, örökre eltemetni az amúgy is halára ítélt projektet.

Mi játékosok a mögöttes okokból alig tudhatunk bármit, hiszen egy ilyen nehéz döntés mögött ugyanúgy húzódhatnak gazdasági, ahogyan kreatív okok is. Mindenesetre nem túl szép dolog, hogy előbb jól felizgatják a játékost, majd azzal állnak elé, hogy bocsika, de erre már hiába vársz – legyen bármi is az indok.

Most ilyen és ehhez hasonló alkotásokból szedtem össze összesen hetet, melyek törlésének hírére azonnal összekuporodva sírdogáltunk a szoba legsötétebb sarkában.

1. Silent Hills

Egy ilyen listát nem is lehetne mással kezdeni, csak az utóbbi évek egyik legnagyobb csalódásával, a Konamival. A japán vállalat olyan méltánytalanul, annyira rangon alul bánt el Hideo Kojima mesterrel, amit aztán karmikusan többszörösen kaptak vissza.

Kojima csapata tulajdonképpen egyként állt fel, otthagyván a javában készülő Silent Hill folytatást, amit aztán úgy kaszáltak el, hogy még a játszható teaserét, a P.T.-t is törölték az áruházakból. A játékosok persze nagyon nem örültek, hiszen igazán nagy dologra készültek, mikor megtudták, hogy Kojima mellett Guillermo del Toro is kiveszi a részét a játék fejlesztéséből, aminek Norman Reedus lett volna a főszereplője.

2. Prey 2

Az eredeti Prey korának egyik legelfeledettebb alkotása volt, amit javarészt a végletekig eltolt premiernek, úgy pedig kényszerű átdolgozásoknak köszönhet. A második rész előzetese azonban annyira felkeltette a sci-fi akció-kalandra kiéhezett játékosok figyelmét, hogy csak na, a belengetett játékmenet és funkciók pedig még jobban csavartak egyet a játékosok izgatottságán.

A Bethesda azonban egyáltalán nem volt elégedett a Human Head Studios munkájával, ezért az egészet úgy, ahogy van teljesen kukázták, a brand gondozását és újraindítását pedig a mélyen tisztelt Arkane Studios-ra bízták.

3. Star Wars 1313

A Star Wars rajongók egyik legnagyobb álma ment a levesbe, amikor a Disney megvette a jogokat Lucastól, majd elegáns mozdulattal mindent lesöpört az asztalról. Sajnos a fiatal Boba Fett történetét soha nem ismerhetjük már meg, amiért a mai napig utálhatjuk az egeres céget, úgy meg aztán pláne, hogy az EA közel 10 éven keresztül jóformán semmit sem tudott kezdeni a licencel.

4. Scalebound

A Microsoft egyik legérdekesebb és legígéretesebb címeként tarthattuk számon a Scaleboundot, a hab a sárkányos tortán pedig maga a Platinum Games volt. A legendás csapat olyan játékokat szállítottak korábban, mint a Bayonetta, vagy a NieR, így talán nem is csoda, hogy minden szem az Xbox-exkluzív felé szegeződött.

Máig érthetetlen, hogy mi vezetett a játék elkaszálásához, mindenesetre maga Atsushi Inaba is meglehetősen csalódott volt miatta, nem csak mi…

5. Agent

A Rockstar Games elméletileg Sony-exkluzívnak szánt címe egy lopakodós akciójáték lett volna, de szépen csendben eltűnt az internetről. A csapat hivatalos oldala ugyan továbbra is azt mutatja, hogy a játék hamarosan megjelenik PS3-ra, de ennek legalább annyi az esélye, mint hogy Észak-Koreában köztársaságot hirdessenek – sajnos nem túl sok. Az egyetlen valamelyest megerősített infó, hogy a játék valamikor az 1970-es években, a hidegháború idején játszódik és egy kémet alakítottunk volna.

Agent - még mindig készül a Rockstar titokzatos játéka

6. Doom 4

Kevesen tudják, de a 2016-os reboot előtt készült a Doom 4. A Bethesda azonban hasonló véleménnyel volt róla, mint később a Prey 2-ről, így viszonylag hamar véget vetettek a fejlesztésnek. Sok anyag emiatt nem is került ki belőle, nem olyan régen viszont láthattunk belőle egy korai buildet mozgás közben.

7. Eight Days

A maga idejében (2006) az egyik legígéretesebb játékok között tartották számon ezt a PS3-exkluzívnak szánt akcióorgiát. Aztán egyszer csak eltörölték, mivel sem a fejlesztéssel nem haladt jól az alig 60 fős csapat, de a Sony más, erősebb exkluzívokra szeretett volna koncentrálni, így a csapatot kisegítő jelleggel más házon belüli projektekre rakta.

Érdekesség, hogy 2009-ben felröppent egy olyan hír, miszerint valójában nem törölték, csak egy nagyon hosszú parkolópályára állították, ezért pedig a mai napig akadnak olyanok, akik reménykednek még benne.

És ezek még csak azok az esetek, melyek eszembe jutottak, így biztosan akadnak még olyanok, amikkel ki lehet egészíteni a listát. Ha pedig te pont tudsz ilyeneket, akkor azt mindenképpen írd meg nekünk kommentben!

Ezt is érdemes elolvasnod:

8 híresség, akik kiverték a hisztit, mert viccet csinált belőlük a South Park

 

×