Néha az óriási költségvetés ellenére sem sikerült befejezni egy-egy játékot, amit ezek után játékosok eltántoríthatatlan közössége vállalt magára.

Ha félkész, vagy igazán ramaty állapotban megjelenő játékok témája vetődik fel, mostanában a CD Projekt Red portékáján, a jobb sorsra érdemes Cyberpunk 2077-en túl sokan már nem nagyon látnak. Ennek nyilvánvaló oka az, hogy egész friss a történet, viszont a videojátékok mára már igen hosszúra nyúló történelmében jó pár, ennél sokkal extrémebb példák sorakoznak arra várva, hogy betakargassák a CP kihűlni látszó testét.

Pedig a CDPR tényleg mindent megtesz, hogy életben tartsa: visszatérítik a játék árát, folyamatosan kommunikálnak, fogadják a visszajelzéseket, és minden felmerülő nehézséggel vállt vetve dolgoznak a javításokon. 

Ez pedig különösen becsülendő még akkor is, ha amúgy átvágtak minket. Ha pedig eszünkbe jut, hogy ezt eddig csak nagyon kevesen (Hello Games: No Man’s Sky), de olyan mértékben még mint ők soha senki nem vállalta volna, hiszen őrületes anyagi ráfordítással jár.

Sok kiadó és fejlesztő ezért inkább úgy dönt, hogy ha a játéka technikailag nem úgy sült el, ahogy – legyen benne bármekkora potenciál, inkább magára hagyja a hulláját a sikátorban.

Szerencsére akadnak olyan lelkes játékosok, akik a fejlesztők munkáját a nyakukba kapva hajlandóak befejezni a félkész programot, amit aztán közérdekből mindenki számára elérhetővé is tesznek. Ezekből szedtem össze öt remek példát.

5. Daikatana

 

Az id Software egykori ikonjának, John Romero legnagyobb bukása. Sok szempontból akkoriban minimum olyan ígéret volt, mint most a Cyberpunk, amit ugyan a szintén néhai csapatával, az Ion Stormmal próbált kijavítani, de sosem fejezték azt be. Még szerencse, hogy emberünk a forráskódot szabadon elérhetővé tette, így

16 évvel a megjelenés után, 2016-ban egy moddernek sikerült legalább technikailag játszhatóvá varázsolnia.

Hogy megérte-e? Hát nem igazán…

4. S.T.A.L.K.E.R. sorozat

 

Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy hogyan lett a Stalker-ből kultjáték, de az lett. Valószínűleg a koncepciója az, ami rabul ejthette a játékosokat, hiszen technikailag szinte az összes rész egy merő romhalmaz volt. Ez annyira nem meglepő, hiszen egy igen kicsi csapat dolgozott a játékokon, így a játékosok is könnyebben vették rá magukat a segítségnyújtásra.

Ma már szinte mindegyik jól játszható, a bugoktól és egyéb hibáktól megtisztítva, sokszor javítva bizonyos mechanizmusokon, valóban egy olyan játékká vált, amit bátran lehet ajánlani.

A hamarosan a Microsoft berkeiben alakuló új etap lehet az első a sorozatban, amelyik végre normális állapotban jelenhet meg.

3. Vampire: The Masquerade – Bloodlines

 

Óriási ígéret és óriási vállalás volt az igen kis létszámú, alig pár fős Troika Games részéről a Vampire. A koncepció, a karakterek, a történet, a narratíva 2004-hez képest egy teljesen új szint volt, megannyi hibája miatt mégis értékelhetetlen szemét lett.

A Vampire-el a megjelenésekor konkrétan nem lehetett játszani. Folyamatosan összeomlott, a töltési idők az örökkévalóságnak feleltek meg, A.I. mintha nem is létezett volna, a harcrendszer pedig egy kész katasztrófa volt. Ehhez pedig hozzá vehetjük a szerencsétlen időzítést is, ugyanis a Half-Life 2-vel kellett versenyeznie – ilyen állapotban.

Gondolom senki nem csodálkozik, hogy a Troika szinte azonnal le is húzta a rolót, a legelvetemültebb rajongók viszont tántoríthatatlanok voltak. Nekik köszönhetően a játék nem csak teljesen kikupálódott, de olyan alkotás lett, amit 2021-ben is bátran lehet ajánlani. A Vampire: The Masquerade hivatkozási alap, ha modern RPG-ról van szó.

A modderek javítgatásai pedig olyan jók, hogy ma már a GoG-on automatikusan csomagban adják a játék mellé.

Az elhivatott World of Dakness rajongóknak köszönhetően fordulhatott meg egyáltalán egy folytatás ötlete, de nagyon úgy tűnik, hogy a sorozaton valami igazán borzasztó átok ül, ugyanis a történelem ismételni látszik önmagát.

 

2. Star Wars: Knights of the Old Republic 2

 

Talán az egyik legékesebb példa arra, hogy mikre képes egy nagyon masszív és tántoríthatatlan rajongói bázis. A játékot az Obsidian készítette, viszont egyáltalán nem ők a ludasak azért, amiért olyan állapotban kellett megjelennie amilyenben tette. A LucasArts ugyanis egészen nagy nyomás alá helyezte a csapatot, akik hiába jelezték, hogy nem tudnak elkészülni a kijelölt dátumra, a kiadó kötötte az ebet a karóhoz.

A játék végül fájóan befejezetlenül jelent meg, ami nem csak a technikai állapotán látszódott meg, hanem a történeten is, aminek a vége felé – az egészhez képest – nagyon összecsapott lett. Továbbá rengeteg tartalmat kellett kivágniuk, a legextrémebb példa erre egy komplett bolygó, annak összes küldetésével, de kikerültek dialógusok és karakterek is.

Mivel az Obsidian a megjelenést követően nem dolgozhatott a KOTOR2-n, a közösség a szárnyai alá vette, és – a sztorin kívül – befejezték a játékot, sőt, a fájlok között megtalálható, de kivágott tartalmakat is játszhatóvá tették. Ezek a foltozgatások, fejlesztések egészen 2014-ig jöttek is, azután pedig hivatalosan is késznek lett nyilvánítva.

A játék vezető fejlesztője, Chris Avellone ezután köszönetet mondott a moddereknek, akiknek hála a KOTOR2 ott lehet a valaha készült legjobb Star Wars játékok listáján.

1. SimCity – 2013

 

A 2013-as SimCity sok szempontból óriási botrány. Egyrészt vállalhatatlan állapotban jelent meg: folyamatosan összeomlott, és a mentések is non-stop korruptálódtak. Másrészt DRM miatt folyamatosan online kellett lenni, másként nem engedett belépni a játékba se. Ezzel ugye az volt a probléma, hogy a szerverek sem álltak a helyzet magaslatán, amik folyamat összeomlottak.

De a legnagyobb baj azzal volt, hogy mindezt az EA fejlesztette és adta ki, akik a csalódott játékosoktól megtagadta a visszafizetést is.

Pár héttel később egy UKAzzer nevű modder kiadott egy nem-hivatalos patchet a játékhoz, ami után végre offline is lehetett játszani a játékkal, és még jó pár hibát is javított. Az EA-nek erre egy teljes évre volt szüksége, de az ő csomagjukra akkor már semmi szükség nem volt.Az ilyen, és ehhez hasonló húzásaik miatt váltak a világ egyik legutáltabb vállalatává.

Te ismersz még olyan játékokat, amiket a játékos közösségnek kellett befejeznie?

 

 

https://leet.hu/xmas/

×