Összeszedtünk 5 olyan játékot, melyeknek szinte második főszereplője a vallás.

Azt azért nem mondanám, hogy csak úgy tobzódnánk a vallási tematikájú játékoktól. Bár ha valakinek mégis hiányérzete lenne, akkor az megnyugodhat, mivel nem is olyan vészesen sokára megjelenik a Jézus szimulátor, hogy megmentse a játékosok lelkét az örök kárhozattól.

Persze szinte sosem maradunk vallás nélkül, ha nagyon figyelünk a legtöbb alkotásban azért kiszúrhatunk apróbb vallási kiszólásokat, gondolok itt helyszínek, vagy karakterek neveire-kinézeteire, de előfordul olyan is, hogy komplett történéseket, külön történeteket (mellékküldetéseket) kerekítenek különböző hiedelmekből – ahogyan például a The Witcherben, a Skyrimben, vagy akár a Fallout 3-ban is tették.

Nem olyan ritka viszont az sem, hogy egy-egy kitalált vallás köré építik kvázi a játék komplett cselekményét, de legalábbis igen komoly szerepe van a történetben, esetleg annak alapvető mozgatórugója.

Most össze is szedtünk öt olyan játékot, miben a vallás nemhogy központi szerepet játszik, de elengedhetetlen szereplői, szerves részei az adott alkotásoknak.

Horizon: Zero Dawn

 

A Horizon alapvetően épít a vallásra, hiszen már Aloy története is azért és úgy veszi kezdetét, hogy a Nora törzs sámánjai babonából száműzik őt még csecsemő korában. A játék során megannyi más kultúrával és vallással találkozhatunk majd ebben a világ utáni világban, a legnagyobb hangsúlyt pedig talán a „nap hívők” és azok papjai kapják. Az alapjátékban legalábbis, ugyanis a Frozen Wilds kiegészítőben a Banuk törzs a norákhoz hasonló sámánizmusát ismerhetjük meg közelebbről.

A Horizon: Zero Dawn elképesztő módon állít emléket a letűnt korok természeti vallásainak egy disztópikus, de talán nagyon is élhető jövőben, melynek legnagyobb ellensége a tudásért bármit feláldozni hajlandó ember.

Far Cry 5

Far Cry 5 PC overview

A Far Cry 5 ha játékmenetével nem is, de settingjével nagyot húzott. A szektás vezető, Joseph Seed templombéli letartóztatásával veszi kezdetét a kalandunk, és nagyjából azzal is ér véget.

Kövezzetek meg, de a játék során bizonyos tézisekkel még egyet is értettem az önjelölt Jézussal, akinek prédikációi messze visszhangoznak még a játék zárultát követően is. Seed valójában arra akarta felhívni az emberek figyelmét, hogy az emberiség „letért az útról” és már egy olyan életet él, melyben nem csak saját magát, de az életet adó Földet is elpusztítja. Céljainak elérése érdekében viszont ritkán válogat az eszközök között, tévedhetetlenségét pedig képes akár a legnagyobb pusztítással is igazolni.

Halo

Halo timeline: Growth and expansion of the Covenant empire | Windows Central

A közhiedelemmel ellentétben a Covenant nem egy idegen faj. A Covenant tulajdonképpen egy nagy, de inkább galaktikus, több fajt magába tömörítő vallási csoportosulás, ami egy Birodalomba szerveződve hódol az ősi Forerunnereknek – akik a Halo gyűrűket is építették. Az emberiség megtámadása, úgy pedig a kiirtására tett kísérletük is egy politikai, de inkább vallási megfontolás volt, ugyanis a Covenant vezetők tudták, hogy az emberi fajnak bizony igen nagy köze van a Forerunnerekhez, ami ha a birodalmukban kitudódik és elterjed, az totális káoszba (akár faji háborúba) torkollna.

Ehelyett inkább az emberiség írmagját is ki akarták irtani, még szerencse, hogy egy John-117 nevű Spartan katona pont jó helyen volt a jó időben.

Assassin’s Creed

Assassins vs templars | Assassins creed rogue, Assassins creed, Assassins creed anime

Bár az Assassin’s Creed kapcsán lehetne arról vitatkozni, hogy mennyi létjogosultsága van egy ilyen listán, mivel alapvetően nem két vallási, hanem sokkal inkább politikai felekezet szembenállásáról, konfliktusáról van szó. Viszont, a játékban nem egyszer hivatkoznak önmagukra vallásként, sőt, nem egyszer a templomosok is vallási köntös mögé bújva próbálnak hatalomhoz jutni, így úgy gondoltam bőven felfér.

Az aszaszin v. templomos nézeteltérés igazából piszok egyszerű képleten alapszik: míg az előbbi rejtőzködő társaság az emberek szabadságában és az egyenlőségében hisz – legyen annak bármi az ára és végződék bárhogyan is, addig a templomosok úgy gondolják az emberiségnek folyamatos gyámságra van szüksége ahhoz, hogy ne pusztítsa el önmagát – ezt a szülői szerepet pedig a tudás birtokában kénytelen magára vállalni.

A káosz tehát folyamatos harcban áll a renddel.

Bioshock Infinite

Is Bioshock Infinite anti-Christian? | How Many Princesses

Kevés játék nyúl olyan bátran a kereszténységhez, mint ahogyan tette annak idején a Bioshock Infinite. Megannyi vitát szító alkotás egyesek szerint az egyik legkeresztényebb játék valaha, míg mások azt mondják, hogy persze-persze egyértelműen látszik honnan merített, de az csupán egy alap, valójában kevés keresztényi van Columbiában.

Nos, az áthallások nehezen téveszthetőek el: az ábrázolásmód, a stílus, a megváltó és a megrontó kultusz, Comstock mint az oltalmazó atya, a szentként elhunyt édesanya, a rituális víz alá merítések, mind, mind utálások a kereszténységre és a baptizmusra, melyekkel szemben nem kevés kritikát is gyakorol. Nagyjából pont úgy, mint ahogyan a ma is igen fontos problémákkal: a rasszizmussal és a populizmussal szemben is.

Ez lenne hát az az 5 játék, amiknek fő mozgatórugói a vallások, de minimum a szerves részei.

Tudom, hogy megannyi remek játékot kihagytam – a rám jellemző terjengősséget miatt -, de az ötös listában a fentieknek jutott csak hely. Viszont, amit hiányoltál, azt kiegészítés gyanánt írd meg hozzászólásban, ha tudod, akkor mellékelj egy rövid leírást is hozzá, okosodjunk együtt!

A fenti játékok közül melyikben volt a legerősebb a vallási szál?

Far Cry 5: Joseph Seed az ember fejébe mászik!
Horizon: bárcsak mi élnénk úgy, mint ők a sámánizmusban!
Assassin’s Creed: ebben a világban harcolnék az igazamért!
Halo: elképesztő, hogy mekkora feneket kerítettek ennek az egésznek!
Bioshock: borzongtató, hogy ráismerek benne a keresztény világra!

Created with Poll Maker

 

https://leet.hu/samsung/

×