Az amerikai football egyik legnagyobb alakja és ikonja távozott el a napokban, aki nélkül a sportjátékok sem lennének olyanok, amilyennek ma ismerjük őket.

85 éves korában váratlanul elhunyt az amerikai football egyik legnagyobb ikonja, és az EA egyik legnagyobb sportjáték-sorozatának névadója, John Madden. A sportág legnagyobb alakjának halálhíréről a National Football League számolt be, részleteket azonban nem közöltek.

John Madden 10 szezonon keresztül vezette az Oakland Raiders csapatát, amivel 1976-ban még a Super Bowl-t is megnyerte. Az edzősködés után sem szakított a szerelmének számító sporttal, aminek az egyik legnevesebb és legszeretettebb kommentátorává vált, és mintegy 30 éven keresztül az amerikai közvetítések megkerülhetetlen szereplője volt. Összesen 11 Super Bowlt közvetített, 16 Sport Emmy-díjat zsebelt be, valamint 2010-ben életműdíjat is kapott.

A videojátékos szereplése 1984-ben vette kezdetét, amikor az Electronic Arts alapítója, Trip Hawkins felkereste a reklámszakemberként is tevékenykedő Maddent egy sportjáték ötletével. Hawkins elsősorban azért kereste meg az edzőt, hogy szaktudásával segítse a játék fejlesztését, illetve a nevét adja a projekthez, ami akkoriban tulajdonképpen egyet jelentett a minőséggel.

Az első John Madden Football végül 1988-ban jelent meg Madden hathatós segítségével, azonnal letarolva vele az amerikai sportjátékok piacát, amelynek köszönhetően az EA a legnagyobb sportjáték gyártóvá vált. A Madden alapozta meg a vállat mentalitását is: 1990-ben álltak át az évenkénti megjelenésre, 1994-ben pedig már az NFL hivatalos partnereként készíthették a programokat – már Madden NFL néven. Nem sokkal később pedig az európai piacot is letarolták a FIFA-sorozattal, a többi pedig már történelem.

Isten veled legenda, nyugodj békében.

×