Idén annak ellenére is a Steam egyik legjobban fogyó játékai közé kerültek a Microsoft címei, hogy néhány száz forintért, de maximum pár ezer forintért a Game Passból is lehetett velük játszani.

Ahogyan minden évben, úgy a Valve idén is összeszedte nekünk az elmúlt 12 hónap legsikeresebb játékait. Az eredmények persze csak a saját méréseiket mutatják, vagyis azokat a PC-s játékokat, melyeket a Steam felületén indítottak el, ami azt jelenti, hogy az összesítésben nem játszottak szerepet a GoG-os és az Epic Games Store-os statisztikák.

Ami azonban meglepő lehet, hogy a Microsoft saját készítésű játékai, a Forza Horizon 5, az Age of Empires IV és a Halo Infinite (de még az Outriders is) annak ellenére a legjobban fogyó új megjelenésű címek között vannak, hogy a debütálásuk pillanatától kezdve elérhetőek a Game Pass kínálatából. Más területen óriási meglepetésekre nem érdemes számítani, bár ami azt illeti, a kifejezetten vállalható állapotba érő Cyberpunkkal még idén is sokan töltötték a játékidejüket.

Az év legtöbb bruttó bevételét kitermelő játéka

Mivel a Steam nem osztja meg a pontos bevételi adatokat, csak megtippelni lehet, hogy a Platina helyezettek közül melyik volt a „legpénztárcanyitogatóbb”, mindenesetre ide mindösszesen három új megjelenésű játék tudta beverekedni magát. (A teljes lista itt nézhető meg.)

  • Valheim
  • Battlefield 2042
  • Apex: Legends
  • Destiny 2
  • PUBG
  • Dead by Daylight
  • New World
  • Naraka: Bladepoint
  • CS:GO
  • DOTA 2
  • R6: Siege
  • GTA V

Az év legtöbb bevételét hozó ÚJ megjelenésű játékai

Mint mondtam, a Microsoft nagyot kaszált a játékaival a Steamen is, ami a Game Pass fényében kifejezetten komoly eredmény. Sőt, olyan játékokat is lepipáltak, mint a Days Gone, a Deathloop, vagy az It Takes Two, melyek az Arany kategóriába kerültek „csak” be. (A teljes lista itt nézhető meg.)

  • Farming Simulator 22
  • Age of Empires IV
  • Mass Effect: Legendary Edition
  • Back 4 Blood
  • Forza Horizon 5
  • Halo Infinite
  • New World
  • Resident Evil Village
  • Battlefield 2042
  • Outriders
  • Naraka: Bladepoint
  • Valheim

Az év legmagasabb egyidejű játékosszámmal rendelkező játékai (több mint 200.000 egyidejű player)

Ebben a bontásban egy óriási meglepetésünk is van méghozzá a Cyberpunk személyében, ami a csúfos állapotáról egészen szépen felkapaszkodott. Sőt, volt olyan hónap is idén, amikor még a havi legjobban fogyó játékok élére is felküzdötte magát, ami nagyban köszönhető a CD Projekt RED állhatatos munkájának. Így pedig olyan játékokat előzött be a játékosszámot tekintve, mint a Rocket League, az R6: Siege, az Among Us, a Battlefield 2042, az Outriders, a Back 4 Blood, a Resident Evil 8. a Forza Horizon 5, vagy a FIFA 21. (A teljes lista ittnézhető meg.)

  • Cyberpunk 2077
  • Halo Infinite
  • CS:GO
  • PUBG
  • New World
  • Apex Legends
  • Valheim
  • DOTA 2
  • Rust
  • GTA V

A Steam mindezeken túl a legjobb korai hozzáférésből kilépő, a legkelendőbb VR, és a legjobb játékvezérlős játékokat is listába szedte, melyeket a Steam oldalán mind-mind hiánytalanul meg lehet nézni.

Borítókép: Steam

×