Tippek és akciók

Akciófigyelő: Van miért „imádkozni” az Epic mai ingyenes játéka miatt

Ahogy minden évben, úgy az Epic Games idén is kitesz magáért év végén. Az ünnepi időszakban ugyanis nem hetente kínálnak ingyenes címeket, hanem naponta. Miközben egészen eddig a  Pathfinder: Kingmaker – Enhanced Plus Edition volt ingyenes, ma 5 órától már elérhető a friss ingyenes játék.

December 25. 17 órától egészen december 26. 17 óráig a Prey ingyenes.

Prey

A hányattatott sorsú Prey-sorozat folytatásában Morgan Yu oldalán megismerhetjük, hogy mi lett volna a világgal abban az esetben, ha Kennedy elnököt 1963-ban nem sikerül megölnie egy orgyilkosnak. A Prey története szerint ugyanis az elnök életben maradt, és elképesztő méretű terjeszkedésbe kezdett a világűr irányába, azonban az emberiség számításába ismételten hiba csúszott.

Arra ugyanis senki nem számított, hogy ismeretlen eredetű idegen civilizációk megtámadnak minket, sőt mi több, egy kisebb háborút robbantanak ki a Talos I mesterséges űrállomáson, ahol hősünkkel alaposabban megismerhetjük a történteket, mi is csatlakozhatunk az idegenek elleni harchoz, de a csaták mellett változatos fejtörőket is meg kell oldanunk az óriási pályákon.

Az ajánlatot erre találod!

Jó szórakozást hozzá! Ne feledd, hogy holnap új ingyenes játék jön!

DV

Korábbi cikkek

Te le tudod verni AK-t League of Legends-ben? – Most megmutathatod!

2024.04.05. – Új év, új izgalmak, új lehetőségek és új kihívások. Az Unibet Magyarország Twitch…

14 perc telt el azóta...

Megújultak a Vodafone tarifacsomagok – nézd, mennyiért és mit kapsz

Gábor János 2024.04.05. - Mobiltelefon függvényében már a legkisebb tarifacsomagtól elérhető a magyarországi Vodafone hálózaton…

1 óra telt el azóta...

Ez egy hordozható PlayStation 1, ami egy kontrollerből készült

2024.04.05. - A 90-es években óriási dolog volt, ha volt otthon vagy a haveroknál egy…

2 óra telt el azóta...

8300 helyett INGYENES lesz az utóbbi évek egyik legjobb sci-fi játéka

Gábor János 2024.04.05. - Újabb nagyvonalú ajándék érkezik a Steammel folyamatosan versengő Epic Games Store-tól.…

3 óra telt el azóta...

Sötét fordulattal folytatódik az egyik legérdekesebb Star Wars-sorozat

Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…

14 óra telt el azóta...

A San Andreas fejlesztője 20 év után rántotta le a leplet a játék egy vicces titkáról

Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…

16 óra telt el azóta...