A Cherry MX szériájából szemezgettük a további variánsokat.

Kétségtelen, hogy a minden háztartásba beszivárgó gamingnek és az ügyes marketingnek hála ismét reneszánszát élik a mechanikus billentyűzetek. Az elmúlt időkben már az olcsó szegmensben is találhatunk meglepően jó vételeket, így többé nem úri huncutság az ilyen perifériák használata.

A legtöbb játékos még azt is tudja, hogy a blue/kék színnel említett mechanikus kapcsolók egy jobb írógép hangjait idézik meg a szobánkban, míg a red/pirossal akár egészen halkan is tudjuk gyilkolni ellenfeleinket. Aztán ott van még a brown/barna, mely köztes megoldást nyújthat a felhasználók számára.

Ám hiba lenne azt hinni, hogy csak ez a 3 variáns létezik, sőt!

Az alapok

A tisztán látás érdekében nem árt először tulajdonságaikban megvizsgálni a kapcsolókat, így sokkal jobban működhet majd a különlegesebb színű kapcsolók értelmezése is.

Négy fő értéket szoktak jelölni a gyártók a kapcsolóknál. Az egyik legfontosabb, hogy mekkora erő szükséges a lenyomásukhoz. Ezen kívül jó tudni, hogy mekkora utat járhat be a kapcsoló és az út mely pontján regisztrálja a lenyomást a billentyűzet. Ezt a pontot aktuációs pontnak nevezzük. Kijelenthetjük azt is, hogy két fő karakterisztikával rendelkeznek a kapcsolók: lineáris és taktilis.

Lineáris vs. taktilis vs. ‘clicky’ kapcsolók

Lineáris karakterisztikánál lenyomás közben sehol sem jelzi a kapcsoló pontosan hol is történt a regisztráció, míg taktilis változatoknál ezt már megérezhetjük. A taktilis kapcsolóknál néhány típus egy extra kattanással, klikkel jelzi ezt a pontot, erre tökéletes példa a kék kapcsoló. Az ilyen kapcsolókra szokás használni a ‘Clicky’ kifejezést.

Cherry Karakterisztika Lenyomásához szükséges erő Bejárható út Aktuációs pont
MX Red lineáris 45 cN 4,0 mm 2,0 mm
MX Brown taktilis 55 cN 4,0 mm 2,0 mm
MX Blue taktilis és kattan is 60 cN 4,0 mm 2,2 mm

A fenti táblázatban a három alap switch tulajdonságait láthatjátok, így könnyebb lesz majd az „extrább” változatokat behatárolni. A Cherry MX felhozatalából válogatjuk ki ezeket, hiszen ők a kategória királyai és általában a többi gyártó is hozzájuk igazodva színezi a saját kapcsolóit.

Cherry MX Black

A fekete switch meglepő módon egyáltalán nem új fejlesztés. Története egészen 1984-ig nyúlik vissza. Karakterisztikájában lineáris változat, gyakorlatilag egy nehezebben lenyomható piros kapcsolóról beszélünk. Kiváló választás lehet hosszan tartó játékhoz vagy gépeléshez.

  • Karakterisztika: Lineáris
  • Lenyomásához szükséges erő: 60 cN
  • Bejárható út: 4.0 mm
  • Aktuációs pont: 2.0 mm

Cherry MX Green

Az MX Blue egy kicsit módosított változata. Természetesen itt is megtalálható a sokak számára kedvelt klikk hang, ám a lenyomásához nagyobb erő szükséges. Különleges darabja lehet a gyűjteményünknek egy ilyen kapcsolóval ellátott billentyűzet.

  • Karakterisztika: Taktilis – clicky
  • Lenyomásához szükséges erő: 80 cN
  • Bejárható út: 4.0 mm
  • Aktuációs pont: 2.2 mm

Cherry MX Grey

Ami a kék kapcsolónak a zöld, az a barnának a szürke. A karakterisztikájuk megegyezik, ám az MX Grey lenyomásához itt is nagyobb erő szükséges.

  • Karakterisztika: Taktilis – nem clicky
  • Lenyomásához szükséges erő: 80 cN
  • Bejárható út: 4.0 mm
  • Aktuációs pont: 2.0 mm

Cherry MX Clear

A barna és grey változatokhoz hasonlóan ez is taktilis karakterisztikájú, de klikk hang nélkül. Tökéletes arany középút a kettő között. A lenyomásához szükséges erő a két említett színű kapcsoló között helyezkedik el.

  • Karakterisztika: Taktilis – nem clicky
  • Lenyomásához szükséges erő: 80 cN
  • Bejárható út: 4.0 mm
  • Aktuációs pont: 2.0 mm

Cherry MX Speed Silver

Elérkeztünk az igazán nagy durranásához. Az MX Speed Silver hamar a játékosok kedvence lett, személyes véleményem alapján is az egyik legjobb kapcsoló. A piros változathoz hasonlóan lineáris karakterisztikával rendelkezik, de a bejárható út és az aktuációs pont is megrövidült. A specifikációinak hála nagyon gyors kapcsolóról beszélünk, így a kompetitívebb beállítottságú játékosok sokszor ezt választják az elérhető repertoárból.

  • Karakterisztika: Lineáris
  • Lenyomásához szükséges erő: 45 cN
  • Bejárható út: 3.4 mm
  • Aktuációs pont: 1.2 mm

Hova tovább?

Egy Low Profile kapcsoló

Természetesen a fent említett kapcsolókon kívül még rengeteg gyártó jelentkezett a saját kapcsolóival, egy fél élet sem lenne elég ezeket összegyűjteni. Az MX kapcsolókon belül is léteznek még „Silent” variánsok, melyek értelemszerűen az alap switch halkabb változatait takarják. Aztán ott vannak még a Low-Profile kapcsolók, melyeket kisebb helyigényt megkívánó billentyűzetekbe vagy akár laptopokba is szerelnek. Ti melyik kapcsolót preferáljátok a legjobban? 

https://leet.hu/xmas/

×