Te mit kezdenél annyi pénzzel, amennyiért a világ első SMS-üzenetét megvették?

A telekommunikáció a 20. és a 21. század ütközése környékén több történelmi jelentőségű fejlődésen ment keresztül. Az internet megjelenése mellett ilyen volt például az első hordozható telefonok kifejlesztése, majd elterjedése, melyekhez szorosan köthető az első SMS-üzenet fogadása is.

Az üzenetet még 1992. december 3-án küldte el Neil Papworth a Vodafon akkori hálózatán keresztül a cég másik alkalmazottjának, Richard Jarvisnak, aki épp egy karácsonyi bulin volt. Mivel az akkori telefonok igen korlátozott képességűek voltak, az SMS-t PC-ről küldték el Jarvis 2 kilós Orbitel telefonjára, amiben csupán annyit olvashatott, hogy Merry Christmas, vagyis Boldog Karácsonyt.

Ezt az üzenetet bocsátotta NFT-ként, vagyis digitálisan eredetvédett tartalomként árvetésre a francia Aguttes aukciósház december 21-én, ami végül csillagászati áron találta meg az új tulajdonosát.

A telekommunikáció történelmi üzenetét 107.000 euróért, jelenlegi árfolyamon számolva közel 40 millió forintért vették meg.

A pénzt nem sajnáló vevő nem csak az SMS-t, hanem az eredeti kommunikációs protokoll másolatát is megkapta mindezért, melyeket a francia immateriális javak adás-vételét tiltó törvény miatt jelképesen bekeretezve adtak neki át. Az ebből származó bevételt az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága, az UNHCR kapja – írta a Reuters.

Mennyi videojáték létezik összesen a világon?

 

https://leet.hu/xmas/

×