Most kiderül, hogy a felújított GTA vagy az eFootball volt a legrosszabb játék 2021-ben

2021 kifejezetten rossz év volt a videojáték-iparban, részben köszönhetően a koronavírus-járványnak, részben pedig a kiadók és a stúdiók botrányainak és a botrányos játékaiknak.

0
 

2021 kifejezetten rossz év volt a videojáték-iparban, részben köszönhetően a koronavírus-járványnak, részben pedig a kiadók és a stúdiók botrányainak és a botrányos játékaiknak.

2021 nagyon úgy tűnik, hogy nem a játékosok kedvenc esztendejeként vonul majd be a videojátékok történelemkönyvébe, hiszen megannyi nagy reményű, de csalódást keltő alkotás rontotta a koronavírus-járvány alatt amúgy sem acélos közmorált.

A legrosszabb pedig az, hogy a legnagyobb csalódásokat a legnagyobb stúdióktól és kiadóktól kaptuk, többször teljes áron, ami egészen aggasztó jelzésértékkel is bír. Az eFootball például a FIFA mérgező és lehúzós modelljét kívánta megtorpedózni, hogy aztán saját ambícióiba fulladjon bele, így lett minden idők egyik legrosszabbra értékelt játéka Steamen.

De volt itt nekünk egy szokásos évi Call of Duty részünk is, amitől valamiért nagyon sokan a megújulást várták, aztán volt is pislogás, mikor pontosan ugyanazt kaptuk, mint korábban bármikor és mindig. De nem csak az Activision Blizzardnál voltak bajok, hanem az EA-nél is, akik botrányos állapotban voltak képesek elvileg több évnyi fejlesztést követően kiadni a Battlefield 2042-őt.

Ha pedig botrányos állapotok, akkor nem mehetünk el szó nélkül a felújított GTA trilógia mellett, hiszen az a játék annyira kritikán aluli lett, hogy azzal konkrétan büntetés időt tölteni. A Rockstar bűnlajstroma persze itt még nem áll meg, akik idén bőven tettek eleget azért, hogy az év egyik legunszimpatikusabb vállalata legyen – természetesen a Blizzard és a Ubisoft után.

A kérdés persze adott; melyik játék lett az év legeslegeslegrosszabbja? Nos, szerencsénkre a Metacritic segítségünkre sietett, és egy szép tízes csokorba szedte azokat a játékokat, melyek a legalacsonyabb pontot kapták a kritikusok szerint.

Ez alapján pedig 2021 legrosszabb játéka magasan a legalacsonyabb átlagértékeléssel az eFootball 2022.

Ami érdekes lehet listában, hogy a fent említett játékok közül csak a definitív GTA fért fel rá, sem a Call of Duty: Vanguard, sem pedig a Battlefield 2042 nem lett olyan gyászos az újságíró kollégák szerint, mint amilyennek nagyon sokan tartják őket. Ezek lettek hát 2021 legrosszabb játékai:

  1. eFootball 2022 – 25%
  2. Balan Wonderworld – 36%
  3. Werewolf: The Apocalypse – Earthblood – 42%
  4. Taxi Chaos – 42%
  5. Of Bird and Cage – 44%
  6. GTA: The Trilogy – Definitive Edition – 47%
  7. I Saw Black Clouds – 48%
  8. Arkham Horror: Mother’s Embrace – 48%
  9. Demon Skin – 48%
  10. Necromunda: Hired Gun – 49%

Számodra melyik volt az év legnagyobb csalódása? Írd meg a cikk alatt kommentben!

Borítókép: GamingBible

Akkora a chiphiány, hogy a Microsoft még magának sem tud Xboxot szerezni

 

https://leet.hu/xmas/

×