Sok Rainbow Six: Siege rajongó ki van éhezve a klasszikus a realisztikus taktikai FPS hangulatra, amelyet a Ready or Not tervez biztosítani.

Most, négy és fél évvel a bejelentése után a Ready or Not végre elérte az early access szakaszt. A Ready or Not egy taktikai FPS, mely a klasszikus Rainbow Six és SWAT játékok alapján készült. A játékot, mely a kiforrott taktikai rajtaütésre épül, még 2017 májusában jelentettek be. A VOID Interactive játéka végül a Team 17 kiadásában jelenik meg.

Most végre elindult a (nem ingyenes) early access változat, így az első formáját ki is próbálhatjuk.

Ehhez most készítettek egy tutorialt is, így láthatjuk, hogy milyen is a játékmenet.

 

Nem szabad elfelejteni, hogy ez azt jelenti, hogy a Ready of Not egy korai kiadása érhető most el, a játék tehát nincs teljesen kész állapotban. Egyébként most azért alakul ez így, mert egy-két ember már kaphatott early access kulcsot, de abból a Steam nem tudott többet biztosítani anélkül, hogy éles legyen a játék. Így hát úgy döntöttek: mehet az early.

Nemrég az is kiderült, hogy a pénzzel is gondok vannak a fejlesztés során, így most abban bíznak, hogy találnak új támogatókat. Talán most, hogy a Steamen nagyobb közönség számára is elérhető lett, ez lehetséges is.

A Steamen eddig rendkívül pozitív értékeléseket kapott, annak ellenére, hogy korábban indult, mint azt a csapat szerette volna. Van egy Supporter Edition is, amely számos kozmetikai DLC-t kínál. A csapat szerint a Ready or Not messze van még a teljes kiadástól, új pályákat, karaktereket, fegyvereket és egyéb funkciókat adak még hozzá.

A co-op és a PvP-n módok mellett úgy tűnik, hogy a Ready or Not single player Rainbow Six stílusú játéként is működik, melyre oly régóta vártunk. Csak így tovább!

A játék a Steamen most early access formában 35.99 euróért érhető el, ami nagyjából 13 ezer forint.

Neked hogy tetszik a játék?

Még nézni is rossz – 20+ fájdalmas kép tönkretett elektronikai tárgyakról

 

https://leet.hu/samsung/

×