Úgy tűnik mindkét gyártó készül a feljavított változatokkal.

Nem titok, hogy a Sony és a Microsoft mérnökei is erőteljesen dolgoznak a háttérben, hogy 2023 környékén az előző generációs „Pro” és „X” változatokhoz hasonlóan ismét ütősebb modellekkel jelentkezzenek a piacon. Úgy tűnik ez lesz mostantól az új standard és az alap változatok után mindig számíthatunk majd feltuningolt egységekre is. Az eddig kiszivárgott pletykák és iparági információk alapján el is készítette valaki a Microsoft 2023-as konzoljának koncepcióvideóját.

Így nézhetne ki az Xbox Series X Elite!

 

A hátoldalon bőséges felhozatalt találunk: Ethernet csatlakozó, HDMI csatlakozó és természetes USB 3.1 portok is a konzol részét képezik a már létező háttértárbővítő mellett. A ventilátorok is radikálisabb átdolgozást kaphatnak, hiszen az Elite-tel érkező teljesítménytöbblet komoly hőtermeléssel is jár majd.

Az új PlayStation és Xbox konzolok a TSMC 6 nanométeres gyártósoráról gurulhatnak majd le, továbbra is teljes mértékben az AMD tervezésében. A hírek alapján az elődnél egy fokkal izmosabb Xbox Series S is készülőben van a Microsoft boszorkánykonyhájában. Az új készülékek 2023-ban debütálhatnak majd, remélhetőleg az elkövetkezendő hónapokban több hivatalos információ is kiderülhet a hardverekkel kapcsolatban.

Brutál erős, dupla “videokártyás” PS5-ön dolgozhat a Sony – új szabadalom árulkodott

https://leet.hu/xmas/

×