A Sony konzolján majdnem kétszer olyan sokan néznek pornót, mint Xboxon, a Nintendósok pedig alig, szinte egyáltalán nem fogyasztanak felnőtt tartalmakat.

Nincs mit ezen szépíteni, hiszen a számok magukért beszélnek, de nagyon úgy áll a zászló, hogy 2021-ben is a PlayStation tulajok nézték a legtöbb pornót a Pornhub-on a konzolok közül – derült ki a felnőtt videómegosztó szokásos éves statisztikai összesítéséből.

A Pornhub adataiból kiderült, hogy a Sony konzolja nagyon megerősödött a platformon, ugyanis a konzolokról érkező forgalom idén 17 százalékkal lett több, mint tavaly, ami azt jelenti, hogy a PlayStation tulajdonosok a teljes videómegtekintések 60,6 %-ért a felelősek.

Ezután a másik óriás, az Xbox következik a maga 36,8 százalékos forgalmi lefedettségével, míg a Nintendo minden konzoljával csupán 0,4 százalékkal járult a konzolos önkielégítéshez. Ennél többet játszanak magukkal a PS Vitások, akik a nagy egész 2,2 százalékát teszik ki.

A Pornhub nagy szerencsénkre azt is megosztotta, hogy milyen gamer kulcsszavakra kerestek a platformon, ami természetesen nem egyenlő a játékosok kereséseivel. Bár sanszos, hogy a gamer vonatkozású megtekintéseket, kereséseket a játékosok követték el.

2021-ben változatlanul a Fortnite a legnépszerűbb videojáték, amire „bizonyos célokból” rákerestek. A népszerű battle royale játékot pedig – két helyet javítva – a Minecraft követi, idén beelőzve ezzel az Overwatch-ot és a Pokémont, akik így csak a harmadikok és negyedikek lettek. Három teljesen új játék is bekerült a legtöbb keresésekbe: a Brawl Stars, az FNAF, és a Genshin Impact személyében, míg a legmeglepőbb címeknek talán a Roblox, a Splatoon, és a Skyrim hármast nevezhetjük meg.

A Pornhub még ennél is jobban belement a videojátékos tartalmakba, így azt is megosztották velünk, hogy mely karakterekkel összefüggő pornográf tartalmak mozgatták meg a játékosok fantáziáját.

A listavezető talán nem meglepő módon Lara Croft lett, akit az Overwartch testhezálló szerkós hőse, D.Va követ. A harmadik legtöbb pornós keresést magáénak tudó karakter nem más, mint Mario, akire valamiért többen szerettek volna önkielégíteni, mint Linkre, Pikachura, Bowserre, vagy a Gardevoir nevű pokémonra.

A legnépszerűbb Pornhub játékkarakterek listájára olyanok kerülhettek még fel, mint Chun Li (Street Fighter), Abby (TLOU2), Ada Wong (RE), Misty (Pokemon), Brigitte (OW), Tiny Tina (Borderlands), vagy Wraith (Apex Legends).

„Az emberi elme látványos képességgel rendelkezik arra, hogy szinte mindent erotizáljon, amivel kapcsolatba kerülünk. A videojáték-pornó élvezete is az újdonság iránti vágyunkat táplálja. Ha egy héten keresztül minden nap ugyanazt a pornóvideót mutatjuk meg valakinek, az izgalom minden egyes további vetítésnél csökken. Amikor azonban egy újszerű videót mutatsz nekik, az izgalmuk erősebben és keményebben tér vissza, mint valaha. Az új videojátékok megjelenésével feltáratlan helyzeteket és karaktereket kapunk az erotizáláshoz. Ez nagyon izgalmas dolog!” – mondta a Pornhubnak a New York-i szexuálpedagógus, Niki Davis-Fainbloom.

A szakember szerint egyáltalán nem meglepő az sem, hogy a világon egyre többen érdeklődnek a videojátékokhoz kapcsolható szexuális tartalmak iránt. Szerinte ugyanis egyre többen játszanak a játékokkal, ami felkelti a változatosságra, valami extrára vágyó emberek kíváncsiságát, amit a 2020-as és 21-es év nehézségei csak még tovább fokoztak. Ebben pedig szerinte semmi meglepő, és semmi szégyellnivaló nincs.

A legnagyobb játéksorozatok Akkor és Most egyetlen fotóalbumban

 

https://leet.hu/xmas/

×