Az első hetekben még sok változásra számíthatunk.

Múlt hét közepén érkezett meg a Call of Duty: Vanguard és Warzone első közös szezonját elstartoltató frissítés. A battle royale rész hivatalos neve ezentúl Warzone Pacific lesz és természetesen rengeteg új fegyverrel bővült az elérhető repertoár. Az első időszakban ráadásul olyan játékmóddal is találkozunk, melyben csak a Vanguard fegyvereket érhetjük el, így a felhasználók gyorsabban adaptálódhatnak az új felhozatalhoz. Ennek köszönhetően egy kicsit árnyaltabb lehet az első szezon meta statisztikája, de hamar kiderült, hogy mely újdonságok nyerték el legjobban a játékosok tetszését.

Nézzük, hogy mely 10 fegyver a legerősebb jelenleg Warzone-ban a játékosok választása alapján!

5. Automaton

Rögtön egy újonccal nyitunk az ötödik helyen. Az előzetes Vanguard tapasztalatok alapján számítani lehetett arra, hogy rengetegen használni fogják majd. A megfelelő kiegészítőkkel ellátva igazi lézerfegyver válhat belőle, mely a nem annyira magabiztos játékosok kezében is jó szolgálatot tehet.

4. OTs9

A fegyver szeptemberben már karcolgatta a TOP 5 határait, ám sosem sikerült áttörnie a láthatatlan falat. Egészen október közepéig. Az ekkor leolvasható adatok alapján megérkezett a legjobb 5 fegyver közé az SMG, majd az elmúlt négy hétben sikerült a második helyig felkúsznia, majd november közepétől magabiztosan át is vette az abszolút első helyet. Verdansk végén ez volt a „legerősebb” fegyver. Jelenleg negyedik helyen pihenget, de könnyen lehet, hogy napokon belül lejjebb esik.

3. STG44

Ikonikus fegyver, szintén borítékolható volt, hogy a játékosok jelentős része használni fogja a meccsek sorrán. Napokon belül a dobogó alsó fokára került, nem is véletlenül. Annak ellenére, hogy a tűzgyorsasága nem a legjobb, menedzselhető visszarúgása és nagyon kellemes sebzésértékei kiváló társunkká teszik Caldera szigetén.

2. Swiss K31

Míg a Kar98k már hónapok óta a TOP 3 fegyverben van, az olyan lassabb bolt-action fegyverek mint a Tundra vagy épp az AX-50 szépen estek le. Hosszú idő után két Sniper is (tudjuk, a Kar98k technikailag Marksman Rifle) is van a listán, a Swiss szeptemberben érkezett meg az ötödik helyre, majd október elsejére a dobogó második fokát is sikerült elcsípnie, kis visszaesés után ismét a második helyen találhatjuk meg. A fegyverben mindent megtalálhatnak a játékosok, amiket szeretni lehet egy ilyen puskában, de a Kar98k első helyét nem hisszük, hogy megszorongathatná…..legalábbis októberben még ezt mondtuk. Aztán novemberben szépen maga mögé utasította a fegyvert, de nem tartott sokáig a Swiss uralkodása.

1. Kar98k

Azt hiszem a Kar98k-t egyik FPS játékosnak sem kell bemutatnunk, igazi klasszikusról beszélhetünk. Annak ellenére, hogy bolt-action fegyver, még így is az egyik leggyorsabb mesterlövészpuska a játékban. Ezen tulajdonságát kihasználva állandó nyomást tudunk gyakorolni kiszemelt ellenfeleinkre, így megakadályozva akár a már lelőtt játékos felszedését. A legnagyobb hátrányának talán a meglehetősen komoly bullet dropot említhetjük meg, ám gyakorlás után már ez sem állhat az utunkba. Június után ismét visszatért a trónra október elején, másfél hónapig sikerült is tartania, majd egész a 3. helyig zuhant Verdansk végére. Caldera első napjaiban újabb előre kapott, jelenleg toronymagasan ő a Warzone királya.

A Top 10 jelenlegi sorrendje a következő:

A statisztikák a kedd reggeli sorrendet tükrözik, könnyen lehet, hogy azóta már változtak, a szezonok első napjaiban óránként cserélődhet a sorrend. 

https://leet.hu/samsung/

×