Ötletes Creative pályával jelentkeztek a streamerek.

Az elmúlt években több próbálkozás is volt arra, hogy kicsit egybekovácsolódjon a hazai Fortnite közösség. Ám a különféle Discord szerverek hamar kifulladtak, pár hét után már mindenki ment a saját dolgára. Szerencsére időközben fejlődött a Fortnite Creative rendszere is, kapott egy olyan funkciót mely igazán hasznos lehet a lenti pályán való játékhoz is. Ez pedig nem más, mint az automatikus matchmaking, mellyel külsős szolgáltatások nélkül is kereshetünk magunknak ellenfelet az adott pályán.

Íme a magyar 1v1 buildfight map!

Sweet és Eragonist az elmúlt hetekben egy olyan pályán munkálkodott, ahol a hazai játékosok mérhetik össze tudásukat. Rendelkezik a fentebb is említett matchmaking funkcióval, de folyamatosan frissülő ranglista is várja majd a játékosokat a közeljövőben. A használata pofonegyszerű.

  • Látogass el a Creative játékmódba, majd az egyik konzolt megnyitva írd be az alábbi kódot: 2675-0196-7260

Ha mindent jól csináltunk, akkor a mapra bejutva az alábbi táblánál indíthatjuk el a meccskeresést. A felső funkcióval teljesen publicban megy a keresés, bárkit összedobhat ellenünk, míg az alsó segítségével a party-ba lévő játékosokat sorsolja össze 1v1-re:

Jó szórakozást!

https://leet.hu/samsung/

×