Ismertették a terveket.

A Riot Games fejlesztői az elmúlt hónapokban már többször is jelezték, hogy ők is érzik, hogy Yoru nem a legerősebb Valorant ügynök a jelenlegi felhozatalból. Ekkor még finoman fogalmaztunk, de az igazság az, hogy a megjelenése óta a pick listák utolsó elemei között találjuk meg, a kérdés csak az, hogy a 15. vagy épp a 16. helyen áll-e.

A fejlesztők felvázolták a változásokat!

 

Fakeout képesség

A fakeout képesség egy eléggé radikális átdolgozást kap a Riot Games műhelyében, korábban mi is hasonlóra tippeltünk egy-egy kiszivárgott fájl alapján. A jövőben nem sima lépéshangokat és vizuális effektet idézhetünk elő a képességet használva. Yoru tükörképét láthatja majd az ellenfél és ha meglövik, akkor felrobbanásával további bosszúságot okoz a közel álló játékosnak.

Gatecrash képesség

 

Több szinten módosították a teleportálással kapcsolatos képességet is. Egyrészt az ellenfeleknek közelebb kell menni a letett „tether” gömbhöz, hogy hallják és lássák azt. Másrészt a gömb mozgási sebességén is növelték a fejlesztők, 20%-kal gyorsabban küldhetjük ki. Ezeken kívül pedig kamu teleportra is használhatjuk a gömböt, ekkor ugyanazt hallják az ellenfeleink, mintha valódi teleportálást végeztünk volna Yoru-val.

A Riot a fentieken kívül további Yoru fejlesztésekkel is készül, illetve a fenti félkész terveken is módosíthatnak még, nagy eséllyel az ultimate képessége is kicsit változni fog.

Mit szóltok a változásokhoz?

Valorant 3.12: Friendly Fire büntetés és egy régóta várt funkció is érkezett

https://leet.hu/samsung/

×