A Microsoft állítólag már hónapok óta tud a hibáról, mégsem tudták még javítani.

Ugyan a Windows 11 valóban egy remek rendszer lett, nagyon úgy tűnik, hogy bőven van még mit csiszolni rajta. Egyre többen számolnak be arról, hogy az NVMe SSD-k belassultak a Windows 10-es használathoz képest, és nem is keveset.

A felhasználók által jelzett problémák eléggé eltérőnek tűnnek. Míg egyes NVMe-meghajtóknál csökkent a másodpercenkénti beviteli/kiadási műveletek (IOPS) száma, addig másoknál az olvasási/írási sebesség zuhant be. De bármilyen problémáról is legyen szó egy közös van bennük, mégpedig hogy a Windows 10-hez képest jelentősen leromlott a teljesítményük.

A romlás pedig nem kis mértékű: egyes felhasználók például azt állítják, hogy az új rendszer alatt az SSD véletlenszerű írási teljesítménye majdnem a felére csökkent teljesen átlagos használat során, de mások az olvasási sebességről mondhatják el pontosan ugyanezt.

A dolog legérdekesebb része, hogy a Neowin szerint a Microsoft elméletileg már hónapokkal ezelőtt jegyezte a hibát, de valamiért ezidáig még nem sikerült megoldani. Mindenesetre, ha valaki találkozna a jelenséggel, akkor azt mindenképpen jelezze a Microsoft felé, hátha ezzel sürgetőbbé válik a foltozása.

Kigyulladt egy férfi lakása, de ő csak játszott tovább a PlayStation-ön

 

https://leet.hu/samsung/

×