Lassan másfél évtizede homály fedi a Bitcoin titokzatos feltalálójának személyazonosságát, amit most egy amerikai bíróság igyekszik szertefoszlatni.

A napokban többek számára pont kerülhetett annak a 2008 óta fennálló rejtélynek a végére, amely a Bitcoin titokzatos feltalálójának személyét (vagy személyeit), Satoshi Nakamotót lengi körbe. De legalábbis egészen sokan fognak majd erre hivatkozni, miután egy amerikai bíróság kimondta, hogy az eléjük kerülő bizonyítékok alapján ki találta fel a gazdaságot és a pénzügyi világot teljesen felforgató digitális valutát és a blokkláncot.

Elméletben korábban már részlegesen megtörténhetett a leleplezés, ugyanis egy Craig Wright nevű szakember 2016-ban állt elő azzal, hogy bizony ő volt az, aki kieszelte az egészet, ő Satoshi. Az állításait természetesen azóta is nagyon sokan vitatják, de többen érvelnek mellette is.

Előbbi csoportba tartozik Dave Kleiman családja, akik szerint Wright vele együtt találta ki a technológiát. Mindezzel csak egyetlen probléma van, hogy Kleiman 2013-ban elhunyt, vagyis személyesen nem tudja ezt igazolni. A család tehát fogta magát és bíróságra vitte az ügyet, ami aligha az elhunyt becsületéért és jogosnak vélt hírnevéért, sokkal inkább Wright birtokában lévő 1,1 millió bitcoin feléért folyt (54 milliárd dollár), ami felett elvileg egykoron Kleiman rendelkezett.

Ezt az ügyet zárta most le a Miami-i bíróság, ahol a birtokukban lévő bizonyítékok alapján kimondták, hogy Wrightnak nem kell a családdal elfeleznie a hihetetlen vagyont, de szellemi tulajdon megsértéséért 100 millió dolláros sérelemdíjat kell fizetnie nekik.

Mindez pedig azt is jelenti egyben, hogy a bíróság szerint Craig Wright és Dave Kleiman közösen fejlesztették ki a Bitcoint.

Mindez természetesen még nem jelenti azt, hogy ez valóban így is volna, mindenesetre a bíróság számára nem volt kérdéses a dolog, ahogyan Wright is igazolva érzi magát és állításait. Az ítélettel a BBC szerint mindkét fél elégedett volt.

 Dave Kleiman (balra) és Craig Wright (jobbra)

Borítókép: NY Post

Van baj: Már a KMSPico Windows aktivátorral is kriptovalutákat lopnak

 

https://leet.hu/samsung/

×