Philip Nitschke mg 2017-ben állt elő a humánus, békés halált lehetővé tevő szerkezetével, aminek legújabb modelljét Svájcban legalizálták.

Svájcban legalizálták azt a szerkezetet, ami úgy néz ki, mint egy sci-fi filmből szalasztott hibernációs kamra, valójában viszont az, aki belefekszik, néhány percen belül meghal.

Az Exit International gépét Sarco-nak nevezték el az egyiptomi szarkofágok után, és az aktív eutanázia tulajdonképpeni úttörője, amely már évek óta kísérletezik az „öngyilkos gépekkel”. A gép tervezője, Philip Nitschke szerint a páciens teljesen fájdalommentesen, békésen szenderülhet végső álomba, de természetesen nem csak úgy, bemondásra.

Az, aki szeretné használni a Sarco-t egy alapos vizsgálaton kell átesnie, mellyel felmérik az elmeállapotát. Ezt egy mesterséges intelligencia fogja kiértékelni, ha pedig mindent megfelelőnek talál, akkor ad egy kódot, mellyel hozzáférhet az illető a géphez.

A befekvés után a szerkezet nitrogénnel árasztja el a kapszula belsejét, majd az oxigénszintet 21 százalékról 1-re csökkenti. Mindez nagyjából 30 másodper alatt történik, ennyi idő pedig elég ahhoz, hogy az alany euforikus állapotba kerüljön, majd eszméletét veszítse. A klinikai halál ezután, kevesebb mint 5 perc alatt következik be, az oxigén és szén-dioxid megvonása következtében. A szakember szerint a folyamat gyors, és teljesen fájdalommentes, a páciens pedig még fulladást sem érez közben.

A Sarco legújabb modelljéből egyelőre még csak két példányt készítettek – mindkettőt 3D nyomtatásos technológiával, de már készülőben van egy harmadik is. Ezeket pedig a világon elsőként Svájcban fogják alkalmazni 2022-től kezdve olyan betegeknél, akik gyógyíthatatlan, halálos kimenetelű betegségben szenvednek.

 

Félelmetes videón a robot, aminek olyan az arca mint egy embernek

 

https://leet.hu/samsung/

×