Ahogy az már lenni szokott, a High Calibre szezonja sem indul zökkenőmentesen az R6 játékosok számára. Ezúttal a kamerák tűnnek el a falról.

A golyóálló kamera egy igencsak hasznos eszköznek mondható a Rianbow Six pályáin, nem véletlen tudja több operátor is felszerelni őket. Jelenleg egészen pontosan kilenc védekező operátor is képesek felhelyezni (a Recruitot nem számítva persze) a szétlőhetetlen kamerákat, már ha azt a játék is úgy akarja.

A legújabb kamera bugnak köszönhetően ugyanis jelenleg csak egy keretet tesz a falra, kamerát nem.

Just a bullet proof
byu/NuttyKim inRainbow6

Tisztán látszik, ahogy Aruni odamegy a falhoz, felszereli a kamerát, de képet már nem kap belőle. A standard kamerákat látja csupán, a frissen felszerelt golyóálló kamera teljesen vak. Sőt, még maga a kamera is eltűnik a falról, mintha csak egy keretet tettek volna fel a falra a védők. Óvatosan tehát a kamerákkal, mert simán lehet, hogy ti is pórul jártok velük, a felszerelés után.

Hibák persze mindig lesznek, reméljük a fejlesztők minél előbb kijavítják a jelenleg közel használhatatlan kamerák okozta kellemetlenséget. Nem ez persze az egyetlen hiba, ami javításra vár az új szezon indulása óta. Legutóbb az indokolatlan kick okozta hiba okozott nagy felháborodást a Siege játékosok köreiben.

Ezt olvastad már?

Indokolatlan kick – Elindult az új évad, jönnek is a gondok a Siege-ben

×