Egyre többen kezdik elnépszerűsíteni a saját alkalmazásukat úgy, hogy kriptovalutákat adnak vissza az elköltött pénz után.

Első hallásra talán furcsának tűnhet, de egyáltalán nem állnak távol egymásól a kriptovaluták világa és az ételrendelés-szállítás. Sőt, egyszer majd, amikor a technológia születését tanítják az informatika órákon, akkor a Papa John’s nevű pizzázót történelmi fontosságú helyként fogják emlegetni.

Ez volt ugyanis az a pizzéria, ahonnan a Bitcoin fejlesztésében nagy szerepet játszó magyar származású programozó, Hanyecz László 10.000 BTC-ért cserébe pizzát rendelt. Ez pedig azért volt fontos, mert elméletileg ez volt az első kereskedelmi egység, amelyik elfogadta fizetségként a bitcoint. A többi pedig, ahogy mondani szokás: már történelem.

Most pedig odáig jutottunk, hogy egy ételrendeléssel és szállítással foglalkozó platform, a Grubhub, a Lolli nevű Bitcoin jutalomalkalmazással együttműködve ingyen bitcoint osztogat azoknak, akik az alkalmazásukat használják az éhség csillapítására – írta meg a Cointelegraph.

Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy minden rendelés után 1 dollárnyi BTC-t könyvelnek el a felhasználónak, melyet 15 dolláronként (vagyis 15 rendelésenként) lehet átvezetni a Lolli alkalmazásába, ahol aztán valódi pénzre lehet váltani. A Lolli már több mint 1000 üzlettel dolgozik együtt, hogy vásárlások után visszaosztott bitcoinnal népszerűsítsék a digitális valutát.

De nem csak a Lolli és a Grubhub gondolkozik hasonlóakban. Novemberben a kriptóval szintén barátságban álló Burger King állt össze a Robinhooddal, hogy az üzleteikben történő 5 dollárt meghaladó vásárlások után BTC-ben, ETH-ban, vagy DOGE-ban adjanak vissza valamennyit.

Magyarországon egyelőre még nem aktualitás sem a Foodpanda, sem pedig a Wolt/DoorDash részéről, hogy közeledjenek a kriptovaluták felé, legalábbis nem hallani arról, hogy terveznének hasonló ötletekkel beszállni a kriptoőrületbe. Reméljük, azért hamarosan erre is sor kerülhet majd.

Borítókép: Cointelegraph

Putyin felszólalt a kriptovaluta ellen: “Nagy kockázatot hordozhatnak”

 

https://leet.hu/samsung/

×