A kalózok ismét felülkerekedtek a másolásvédelmen.

A GTA: Definitive Edition jött, látott és óriási port kavart a gamer közösségeken belül. Persze érthető mindez, hiszen a Rockstar finoman szólva is, igen szerényet villantott az  immáron Unreal Engine alapokon futó régi-új GTA trilógiával. Ez viszont a kasszánál nem igazán látszik, tekintve hogy 20 990 Ft-ot kell kifizetnünk teljes vételár gyanánt.

A november 11-én megjelent játék másolásvédelme viszont nem húzta túl sokáig, december 3-án ugyanis már fenn volt a játék feltört verziója. A trilógia mindhárom darabját egyidőben publikálták a warezoldalakon. A Social Club védelme csupán eddig volt képes feltartóztatni a jelenleg legnagyobb warezcsapatot.

Egy részlet az .nfo-ból

Öröm az ürömben, hogy a crackerek csupán egy korábbi verziót adtak ki, amiben még számos bug található. Persze ettől még sikerült borsot törniük a kiadó orra alá, akik híresen üldözik a kalózokat, sőt olykor a moddereket is.  A felhasználók egy része épp ezért is várt a törésre, amit viszont elég nehéz megérteni, hiszen ha valami ellen demonstrálni akarunk, akkor legalább ne is törődnénk vele, vagy legalább vennék elő az eredeti verziókat.

×