A statisztikák szerint a kakis hangulatjel még a top tízbe sem jutott be.

Amióta léteznek használjuk őket, de csak néhány éve kezdte el az Unicode Consortium megosztani a világgal, hogy mely emojik voltak a leghasználatosabbak az adott évben. Ez természetesen idén sincsen másképp, és a mai nap megtudhattuk, hogy milyen hangulatjeleket küldözgetett a világ egymásnak 2021-ben.

Az év legtöbbet használt emojija a ‘Tears of Joy’, vagyis az örömkönnyeket kifejező nevetve sírós hangulatjel – 😂 -lett, ami a világ emoji-használatának az 5%-át tette ki. Ezt az arányt csak egyetlen másik emoji volt képes megközelíteni, ő pedig a vérvörös szívecske ❤️.

A 2021-es évi hangulatjel top10 pedig így alakul: 😂 ❤️ 🤣 👍 😭 🙏 😘 🥰 😍 😊

Az Unicode Consortium statisztikái szerint az internetre kapcsolódott online világ népességének 92 százaléka használ hangulatjeleket a beszélgetéseikben, posztjaikban. A legkevésbé használatos emojik a zászlókat szimbolizálók lettek, pedig belőlük van a legnagyobb választék 258 darabbal, amit mennyiségben messze lemaradva tőle 58 különböző emojival az állatok kategóriája követ. A teljes készlet egyébként 3663 hangulatjelből áll.

Kommentben írd meg nekünk, hogy saját bevallásod szerint melyik emojit használtad a legtöbbet idén.

Mr.Beast a király! – Ezek a videósok és tartalmak lettek a YouTube legjobbjai 2021-ben

 

https://leet.hu/samsung/

×