A Sony idén is sok pénzt spórolt meg a PlayStation játékosoknak a PS Plus előfizetése mellé ingyenesen osztogatott játékaival.

Sokak számára nem túlzottan lehetett szimpatikus, amikor a Sony bejelentette, hogy az újabb generációban már több forintot fog elkérni a saját fejlesztésű játékaiért. Itt gyorsan megjegyezném, hogy mindez iparági sztenderd kezd lenni, legalábbis egyre többen döntöttek és döntenek az áremelés mellett.

Mindazonáltal viszont a Sony védelmére szól, hogy nem rest vissza is adni, hiszen a PS Plus előfizetésének keretein belül hónapról-hónapra megörvendezteti a PlayStation játékosokat néhány teljesen ingyen adott játékkal. Ez 2021-ben pontosan 37 ajándék játékot jelentett, plusz a PSVR címek, melyekből négyet lehetett ingyenesen bezsákolni (fejessel, vagy anélkül).

Ezek között pedig voltak kifejezetten nagyágyúk is, mint például a Control: Ultimate Edition, a Maneater, a Hitman 2, a Days Gone, a Concrete Genie, a Mortal Kombat X, a Plague Tale, a CoD: Black Ops 4, a Battlefield 5, final Fantasy 7 Remake, vagy a Shadow of the Tomb Raider, csak hogy a legnagyobbakat említsem.

Ebből pedig egyértelműen látszik, hogy bizony idén is bőven megérte előfizetni a szolgáltatásra, hát még, ha megtudjuk mennyit spórolt nekünk mindezzel a Sony. Néhány redditező alaposan nekiveselkedett a számolgatásnak, melyek néhány ponton ugyan nem egyeznek, nagyjából megállapítható, hogy ha teljes árat kellett volna kicsengetnünk az összes játékért,

akkor 1477 dollárba, mintegy 475.000 forintba kerültek volna. 

The Real Value of PS Plus 2021
byu/HarryNohara inPlayStationPlus

Ez persze nem teljesen így működik a valóságban, hiszen néhány játék volt már akciós is, így azt is megvizsgálták, hogy a játékok a legalacsonyabb áraikon mennyibe kerültek, majd ezt is összeadták. Ezekkel a számokkal nyilván egy alacsonyabb összeg jött ki, amit nagyjából 221.000 forintra lehet saccolni.

Persze ár-érték arányban még így is elképesztő a dolog, hiszen akció nélkül a havonta fizetett éves PS+ előfizetés összesen 32.400 forintba kerül, a jelenlegi árán egyben letudva pedig nem többe 18.000 forintnál. Természetesen nem lehet elmenni szó nélkül amellett sem, hogy az ingyen adott játékok mellett egy csomó akció is járt az előfizetés mellé, amit sajnos nem lehet számszerűsíteni, de megközelítőleg hasonló összeg jöhet ki ott is.

Akciófigyelő | 10.000 forint értékű, új megjelenésű játékot ad ingyen az Epic Games

 

https://leet.hu/samsung/

×