Egyáltalán nincs már olyan messze az a jövő, amit a Detroit: Became Human című játékban is láthattunk.

Az emberarcú robotok fejlesztése egy ideje már terítéken van a robotgyártó cégek asztalán, és egyre komolyabb eredményeket is érnek el benne. Arról azonban még a kutatók körében is megoszlanak a vélemények, hogy mindez egyáltalán szükséges-e, és nem csak amiatt, mert sokakban visszatetszést és félelmet keltenek az ilyen humanoid gépek látványa.

Egy vállalat például odáig ment nemrég, hogy 65 millió forintot kínált fel annak a barátságos ábrázatú vállalkozó szelleműnek, aki hajlandó örök használatra bocsátani az arcát, amit a robotjain alkalmazna. A legnagyobb problémát azonban nem is az arcok kialakítása okozza, hanem az, hogy a gépek egyelőre még nem képesek hihetően emberi érzéseket és érzelmeket imitálni.

Azonban ezen a területen is akadnak áttörések. A nyáron például az amerikai Columbia-i mérnöki intézet kutatói mutatták be a saját, egészen aprólékos megoldásukat, amelyen 10 éven keresztül dolgoztak. A napokban viszont egy ahhoz nagyon hasonló, de annál sokkal ijesztőbb (értsd. valósághűbb) mesterséges érzelem kimutatására képes robotról készült egy videó, amit a Engineered Arts nevű brit robotikai cég készített.

A videón láthatjuk, hogy az Ameca nevű szürke arcú humanoid gép miként csodálkozik rá a dolgokra, közel tökéletesen leutánozva az emberi arcizmok viselkedését. A jelenet nyilván nem egy öntudatra ébredést örökít meg, csupán egy leprogramozott demó, mindenesetre egészen fantasztikus – és egyben rémisztő, hogy 2021-ben már „Én, a robot” magasságokban tart a technológia az emberi arc utánzásában.

Félelmetes csak belegondolni is abba, hogy mi vár ránk akkor, ha szabályozás nélkül ezt a technológiát párosítjuk egy valódi ember arcával felszerelt géppel. Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy a Detroit: Became Human jövőképe már nem is olyan elképzelhetetlen…

 

Tízből négyen simán szexelnének egy AI vezérelte humanoid robottal

https://leet.hu/samsung/

×