Egészen szürreális rablás történt Németországban, ahol egy városban egy játékbolt falába vágódott egy rablóbanda, hogy LEGO-kal lopjanak.

A mai napon hivatalosan is ráfordultunk a decemberre, ami azt jelenti, hogy kezdetét veszi a nagy ünnepi hajtás. Jönnek a karácsonyi reklámok, hopp, itt egy Mikulás, hopp, ott egy kis Jézuska, aztán ha egyet pislogunk az ajándékok megvásárlásának halogatása közepette és óriási kapkodásokban és vészmegoldásokban találjuk magunkat.

Valószínűleg valami hasonlótól tarthatott az a csapat, amelyik a héten egy Dortmund melletti német városban, Lippstadtban egy autóval belehajtott a helyi játékbolt falába, hogy bejussanak oda. Az már biztos, hogy szeretteik nem maradnak karácsonyi ajándék nélkül, ugyanis a beszámolók szerint semmi mást nem vittek el, csak 100 LEGO-készletet, amit onnan tudnak ennyire pontosan megállapítani, hogy valamiért mindet ki is vették a dobozából.

Persze a rablók aligha maguknak lopták a LEGO-kat, melyekre a karácsonyi időszak alatt vélhetőleg megnő majd a kereslet. Azt azonban nem tudni, hogy ezek milyen példányok voltak, hiszen ha kifejezetten ritkaság számba menő darabokat tartottak az üzletben, akkor azokat egészen magas áron tudják majd értékesíteni bizonyos feketepiacokon – függetlenül az ünnepektől. Nem hiába tartják sokan különösen remek befektetésnek a LEGO-t.

Mivel a LEGO-készleteket a dobozok nélkül vitték el, sanszos, hogy az összeszerelési segédanyagokat otthagyták, amelyek nélkül valamelyest nehezebb lesz őket elpasszolni.

Több millió forintért árulják a jegyeket az új Pókemberre a pofátlan nyerészkedők

 

×