A League of Legends 11.24-es javítása, vagyis a 11. évad utolsó nagy frissítése végre megérkezett. A Riot a Debonair skinekkel zárja a szezont.

Tizenkét hónap után elérkeztünk a szezon végéhez. 2021-ben azonban vár még egy utolsó frissítés a League of Legends játékosokra, ami a 11.24-es update. Természetesen ismét vannak nerfek és buffok. Íme tehát az összes eddigi változás, amit bejelentettek a frissítés kapcsán.

„Az előszezon feldobja a metát, ezért csak kisebb egyensúlymódosításokat végzünk…” -írta a Riot.

Az új Debonair skinek is érkeznek a frissítéssel, amit a rajongók már epekedve várnak, mivel igen tetszetősek lettek. A frissítés egyébként két héten belül érkezik.

Mikor jelenik meg a League of Legends 11.24-es frissítése?

A frissítést december 8-án kapjuk meg, az eddigi előrejelzés szerint. Magyar idő szerint elvileg délután 3-kor. Ekkor néhány órás szerverleállásra lehet számítani. A frissítés előtt pár órával tehát valószínűleg nem igazán lehet majd meccset indítani.

Mi várható?

A frissítés fő célja, hogy a kiugró értékeket javítsa. A legnagyobb nerfet Camille kapja, aki uralta a 11. évadot. 52,14%-os győzelmi aránnyal büszkélkedhet 9,81%-os pick arány mellett. Egyedül Graves – egy másik lehetséges nerfjelölt – közelíti meg novemberi 51,5%-os/11,36%-os rekordját.

Debonair skinek

A 11. évad utolsó frissítése nyolc új skinnel érkezik, amelyek mindegyike a klasszikus League of Legends Debonair skin vonalat bővíti. Íme az új Debonair skinek:

  • Draven
  • LeBlanc
  • Leona
  • Malzahar
  • Master Yi
  • Zed
  • Brand
  • Brand Prestige Edition

League of Legends patch 11.24 notes

Bajnokok

Caitlyn

  • Caitlyn következő auto-attack támadása részleges időzítő resetet kap, valahányszor egy már csapdával egy egyéb eszközzel megjelölt ellenséget céloz meg.

Camille

  • Az E cooldown 16-10 ⇒ 16-12-re nőtt
  • A W sebzése: 6-8 (+3.3 / 100 bónusz AD) % max életerő ⇒ 5-7 (+2.5 / 100 bónusz AD) % max életerő.

Ivern

  • Krug Freedom experience 37 ⇒ 95, Freedom gold 39 ⇒ 85.

Kled

  • Skaarl alap életereje: 400-1420 ⇒ 400-1550.
  • Az E cooldown: 14-10 ⇒ 13-9, 60% ⇒ 65%.

Samira

Az R mana ára 100-0 ⇒ 0 minden szinten

Itemek

Archangel’s Staff

  • Összköltség: 950 (3000g total) ⇒ 550 (2600g total).

Axiom Arc

  • Ultimate refund: 25% ⇒ 20%.

Crown of the Shattered Queen

  • Képesség ereje: 70 ⇒ 60.

Cosmic Drive

  • Képesség ereje: 75 ⇒ 65.
  • HP: 250 ⇒ 200.
  • Spelldance mozgási sebesség: 20-10% ⇒ 15-5%.

Evenshroud

  • Sebzés nőtt: 12% ⇒ 9%.
  • Időtartam: 5s ⇒ 4s.

Frostfire Gauntlets

  • Sebzés 20-100 (+0.5% max életerő) ⇒ 12-85 (no health ratio).

Glacial Augments

  • Slow amount 35% ⇒ 30%.
  • Támadás sebzésarány: 2% / 100 bonus AD ⇒ 4% / 100 AD.
  • Képesség erejének aránya: 2% / 100 AP ⇒ 3% / 100 AP.
  • H&S arány: 5% / 100 H&S ⇒ 7% / 100 H&S.

Rúnák

Conqueror

  • Időtartam: 4s ⇒ 5s.
  • Adaptive per stack: 2-4 ⇒ 2-4.5

Lethal Tempo

  • Melee támadás gyorsaság / stack 15% ⇒ 13%.
  • Távolsági támadás gyorsaság / stack 5% ⇒ 7%.
  • Távolsági bónusz tartomány: 100 ⇒ 75.

Predator

  • Maximum mozgási sebesség: 60% ⇒ 45%.
  • Ramp-up time: 1s ⇒ 1.5s.

Egyéb

Hextech Dragon

Buff: Bónusz támadási sebesség 5% ⇒ 6%, bónusz haste 5 ⇒ 6.

Chemtech Dragon

Buff: Damage amp nőtt: 5% ⇒ 6%.
Soul: Vérzés ideje: 5s ⇒ 4s, sebzéscsökkenés: 33% ⇒ 40%.

Ezt láttad már?

Kéne, mi? – Íme a Microsoft Aknakeresős karácsonyi pulcsija

×