Az AMC az első vállalatok között nyitott a kriptovaluták felé, most pedig ingyen NFT-ket osztogatnak a Pókember: Nincs Hazaút amerikai jegyelővételei után.

A blokklánc technológiájának az egyik vívmánya, az NFT idén elég nagyot ment, méghozzá akkorát, hogy a Collins szótár szerint ez lett az év szava is. Az óriási felkapottságot és közbeszédet pedig megannyi vállalat is szeretné megülni, így ha marketinges célzattal is, de saját NFT-k gyártásába kezdenek.

Ilyen például a Coca-Cola, a McDonald’s, vagy a Louis Vuitton, és most ilyen cég lesz a Sony és az AMC páros is, akik teljesen ingyenes Pókemberes NFT-ket osztogatnak a december 16-i  jegyelővételek után. A vállalat hivatalos közleménye szerint ez a mozizás történetének első állomása, amikor NFT-t adnak a jegyek mellé promóciós célzattal.

Ezeket az NFT-kártyákon 100 különböző Pókemberes alkotás lesz látható, melyeket a BAFTA-jelölt Cub Studios művészei készítenek. December -ig bezárólag összesen 86.000 ilyen kártyát fognak ingyenesen kiosztani, de sajnos csak az amerikai AMC mozikba való jegyelővételek mellé jár, Európában nem készülnek ilyen akcióval.

Jogos a kérdés, hogy mégis mi a fenét lehet egy ilyen NFT-vel kezdeni ezután?

Nos, egyelőre nem sok semmit, hiszen az ilyen nagy számban ingyenesen osztogatott digitálisan eredetvédett kártyák nem érnek sokat. Legalábbis egyelőre, később azonban, mint ahogyan sok minden másnak a fizikai térben, ezeknek is komolyabban felmehet majd az ára. Hogy ez pontosan mikor lesz, azt nem tudni, de az esély megvan rá. Persze az is lehet, hogy sosem fognak egy fabatkát sem érni, de az NFT-k egyre növekvő népszerűségét tekintve ez a legkevésbé valószínű opció.

12 éves, és két hónap alatt 100 millió forintot keresett pixeles bálnaképekkel

 

×