Néhány szakértő arra figyelmeztet, hogy a koronavírus még jobban megnehezíti a chipgyártást, ami miatt komoly készlethiány és drágulás jöhet karácsonykor és utána.

A globális chiphiány egy ideje már érezteti a hatását, és sajnos nem kizárólag a számítástechnikát illetve a szórakoztatóipar videojátékos szegmensét érinti, hanem tulajdonképpen mindent. Ennek számos oka van, kedve az amerikai-kínai gazdasági ellentéttel, a koronavírus-járványon és az így megnövekedett keresleten át, egészen a Tajvant sújtó szárazságig, melyek az elemzők és az érintettek szerint is még egy jó ideig ki fognak tartani.

Ez pedig azt jelenti, hogy ahogyan tavaly és idén, úgy jövőre is és talán még azután is érdemes számolni a chiphiánnyal. Vagyis nem fognak tudni a keresletnek megfelelő mennyiségű játékkonzolt, számítógépet, illetve videokártyát gyártani.

A Furbify elemzése szerint azonban hiába készülnek valamelyest készlethalmozással az áruházak és viszonteladók (okulva 2020-ból), a koronavírus újabb hulláma a Black Friday alatt kifosztott üzletekben idén karácsonykor is  újabb hiányokat okozhat majd – írta meg a HVG. Ez pedig nem csak a kevesebb számítógépet, laptopot, konzolt és egyéb elektronikai termék hiányát okozhatja, hanem a meglévő készletek árának az emelkedését is – ha az ünnepekkor nem is, de később egészen biztosan.

Ez már csak a nyerészkedők miatt is egy különösen rossz hír, hiszen könnyen előfordulhat a tavalyihoz hasonló helyzet, amikor is tömegével vásárolják fel a meglévő darabokat, hogy még magasabb áron adjanak túl rajtuk. Erre pedig egyelőre még nem igazán akad hatásos ellenszer, olyan legalábbis nem, amit ne tudnának így-úgy kicselezni.

Kutya világ jön a PC-sekre – Tovább drágulnak a videokártyák

 

×